Amikor olyan újságok kerülnek a kezembe, mint az Economist, elbizonytalanodom a digitalizáció kérdésében.

Évekig, talán évtizedekig a HVG-ből – és részben a Figyelőből – tájékozódtam, hogy aztán a politika gusztustalan beszüremkedése és a digitalizáció okán szinte teljesen felhagyjak a nyomtatott sajtó olvasásával.

Néha vettem még ezt-azt, de mire az kormányzati és oligarcha rohamosztagosok megszálltak szinte minden papíralapú hírforrást, addigra én már csak az egeremmel görgettem a laptopomon.

És meg voltam győződve arról, hogy ez a válasz.

Aztán jó egy évvel ezelőtt kezembe került a Spectator, egy brit konzervatív magazin, ami ráébresztett, hogy mennyi mindent vesztünk a nyomtatott sajtó múzeumba küldésével, no és azzal, hogy a sajtó a politika csicskája lett.

És most itt a kezemben az e heti Ecomomist, és megint azt gondolom, hogy a nyomtatott sajtó – ha jól végzik a kollégák a munkájukat – más kategóriát jelent.

Ahogy a mozi más, mint a Youtube vagy Ncore-ról letöltött film, úgy a papírújság – címlapfotójával, tördelésével, tapinthatóságával, éjjeliszekrényre-tehetőségével – más, mint egy online újság.

Mondjuk ki: bizonyos szempontból több.

Mert nagyobb kedvvel olvassuk el a hosszabb cikkeket, mert több időnk és nagyobb kedvünk van megcsócsálni a mondatokat, mert valahogy nagyobb súlya van itt a betűknek.

És milyen szomorú és komolytalan, hogy információink zömét orosz álhírek és macskás GIF-ek közül vadásszuk le, hogy megelégszünk ismerőseink vacsorafotóival és olcsó, útszéli igazságokkal, vagy éppen még olcsóbb hazugságokkal.

Korábban azt hittünk, hogy a Facebook az információáramlás demokratizálódását hozza, és most kezdjük el sejteni, hogy ennek pont az ellenkezője történik.

A 88 oldalas Economist kb. 70 komolyabb írást tartalmaz, a földrészekre és nagy témákba (üzlet, tudomány, művészet stb.) csoportosítva.

Az e heti számban Kína és az USA digitális versenyfutása a kiemelt téma, de átfogó képet kapunk a Brexit jelenlegi állapotáról, az orosz választásokról, a muzulmánok hitének elvesztéséről, Tanzánia diktatúrába süllyedéséről, a Renault-Nissan-Mitsubishi-csoportról, a furcsa japán ingatlanpiacról, az űrutazásokról, egy felkapott Shakespeare-színészről, Stephen Hawking jelentőségéről, és még több tucatnyi, hasonló érdekes témáról

Mindez tényekkel és adatokkal bőségesen alátámasztva, ügyesen vegyítve a hírt és a véleményt, olvasóbarát módon megírva.

Ha lenne valami hasonló magyar hetilap, azt hiszem, előfizetném.

De erre még soha nem volt kisebb esély.