Fejünkre potyogó cserepek alatt harcolunk az ENSZ ellen


A düledező Savaria Szálló elé állított utcai plakát csodálatosan összefoglalja a kormánypropaganda szürrealitását.

Kicsit úgy vagyok én ezzel, mint amikor a dohányos megfogadja, hogy holnap reggeltől nem gyújt rá. Aztán mikor nyelve alatt érzi a hajnali kávé ízét, csak kivesz egy szálat a dobozból és meggyújtja azt.

Ahogy ti is, úgy én is tudom, hogy az ilyen és ehhez hasonló írásoknak nem sok foganatja van.

Ahogy a történelemkönyv megannyi fejezete bizonyítja, a józan észnek nincs esélye az érzelmek, a hit, a zsigeri ellenszenv vagy rokonszenv ellen.

De ez a plakát, amellyel ma délelőtt találkoztam a szombathelyi belvárosban, mégiscsak annyira magas labda, olyan csodálatos állatorvosi ló, hogy kényszeresen nyúlok a billentyűzet felé, mint az a bizonyos dohányos a reggeli cigaretta után.

Adva van a düledező Savaria Szálló, Szombathely emblematikus épülete, a város történelmének, polgári értékeinek, egykori sikerének szimbóluma. Az épület az orrunk előtt rohad szét, olykor cserepek zuhannak a tetőről; szerencsére még nem okozva tragédiát.

De nem nagyon beszélünk róla, természetesnek vesszük, hogy ez van, hogy nem tud senki semmit tenni, nem olyan lényeges ez.

Helyette inkább mesterségesen generált problémák, titokzatos, távoli ellenségek kötlek le: Brüsszel, Soros, az ENSZ, és ki tudja, ki vagy mi lesz a következő.

Miközben valódi fejünkre valódi cserepek esnek.

Savaria Szálló, ENSZ-plakát

A mai kormánykommunikáció – mint a macskáknak a vörös lézerfény – egyszerű és alaposan kipróbált módszer.

Keltsél félelmet, azt mindenki ismeri, nem kell sokat magyarázni. Ha megvan a félelem, vindikált magadnak a képességet, hogy csak te tudsz menedéket és biztonságot nyújtani. Ha ezt bárki megkérdőjelezi, bélyegezd meg, mint a biztonság és a nép ellenségét. Minél hangosabb és gátlástalanabb vagy, minél kevesebb információja van a tömegeknek, minél kevesebben tájékozódnak, gondolkodnak, annál hatékonyabb az üzenet célba juttatása, annál biztosabb a hatalmad.  (Hesna ezt szépen elmagyarázta.)

Mondom: a józan észnek nem sok esélye van az ösztönök ellen.

Hogy éppen megágyazunk egy diktatúrának, az csak az egyik dolog.

Nagyobb baj, hogy a valódi ügyekről nem beszélünk, így esély sincs, hogy megoldjuk őket. Az utcai plakátok azt sulykolják, hogy a mi problémáink Brüsszelben vagy New Yorkban vannak, nem pedig a Duna-parti parlamentben, a közbeszerzési értesítőben, a főnöki irodában vagy éppen a nagyszálló tetején. Így ez utóbbiakkal nem is kell foglalkozni, marad minden a régiben.

Miközben a világ a 21. században robog, mi szépen süllyedünk vissza az időben, hogy pontosan hova is, még nem tudni, csak érezni, hogy egyre inkább perifériára sodródunk.

Nézzünk csak körül, és próbáljuk meg józanul nézni helyzetünket.

Az élet soha nem volt könnyű errefelé. Számtalan problémával kell megküzdenünk naponta, valószínűleg a ti listátok is elég hosszú lenne, ha össze kellene írni. De ezen a listán a bevándorlás nincs bent a top 10 probléma között, egyszerűen azért, mert errefelé nincsenek bevándorlók, miközben ezt a választási kampány első számú témájává dagasztotta a kormány és a csatos-csahos médiája.

Nem, nem vagyok naiv. Olvasom a híreket, látom mi történik a nagyvilágban. Sok minden nem tetszik. És el tudok képzelni olyan forgatókönyvet, hogy a kérdés majd nálunk is valódi kérdés lesz. Csak mire ez bekövetkezik, a mesterséges hisztéria már elintézi, hogy ne lehessen róla már érdemben és józanul beszélni róla.

Továbbra is csak állunk a pusztuló Savaria Szálló falai alatt, és nem a fejünk felett lebegő cserepektől félünk, hanem az ENSZ-től.

Én meg már az elején megmondtam, hogy nem sok értelme van az ilyen írásoknak.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés