A nyugtató és nyugtalanító Ady Endre
Tavaly ősszel már elmeséltem nektek Ady Endre publicisztikai kötetének történetét, hogy milyen ügyesen szereztem be, és hogy miféle láthatatlan légióba futottam bele.
Tavaly ősszel már elmeséltem nektek Ady Endre publicisztikai kötetének történetét, hogy milyen ügyesen szereztem be, és hogy miféle láthatatlan légióba futottam bele.
Nem vagyok egy nosztalgiázó típus, de a Várkert Bazárt meg akartam nézni. No nem a monarchia iránti vágyakozás, hanem az egykori Ifjúsági Park miatt.
Vegyél hozzá akció- és tinifilm elemeket, vígjátékreszeléket, autókat, zenét és egy kis romantikát. Keverd össze az alkotóelemeket, majd bizakodj, hogy megkel a tészta. Ha nem, add el keletlenül, talán nem veszik észre.
Ti bizonyára tudtátok, hogy a Práter utcában szobrot kaptak a Pál utcai fiúk. Én meg nem. De tetszik, tényleg.
Bár a nevében benne van, hogy “szent”, valójában elég pogány ünnep ez. De mindegy, Szombathelyen amúgy is a dodzsem és a tűzijáték a lényeg. Na és az baj?
A válasz nem teljesen „igen”, az viszont biztos, hogy Székely János cizelláltabban beszél napjaink népvándorlásáról, mint a populista politikusaink. Így vagy úgy, de izgalmas együttélésnek nézünk elébe.
William Somerset Maugham regényét már hetekkel ezelőtt befejeztem, szépen vissza is tettem a polcra, ahol majd feltételezhetően az elkövetkezendő évtizedeket tölti, eszembe sem jutott, hogy írjak ró, de aztán kitört belőlem a lázadó: merthogy mégiscsak sokkal fontosabb egy jó könyv, minthogy mi lett az eredménye az Andorra elleni meccsnek, vagy […]
A magyar turisták zöme nem a színház miatt megy Londonban, ha viszont mégis megnéz valamit, akkor az jellemzően valami híres musical a West End valamelyik nagyszínházában.
Nem egy embert igyekeztem már meggyőzni Ian Brown nagyszerűségéről, de nagy sikerekről nem tudok beszámolni.
Ezekkel az infantilis felnőtt-mesékkel az a baj, hogy nem a gyerekkor édes ízét hozzák vissza, hanem valami egészen mást.