Bevándorlóbarát az új szombathelyi püspök?



A válasz nem teljesen „igen”, az viszont biztos, hogy Székely János cizelláltabban beszél napjaink népvándorlásáról, mint a populista politikusaink. Így vagy úgy, de izgalmas együttélésnek nézünk elébe.

Június 18-án vasárnap Ferenc pápa Székely János esztergom-budapesti segédpüspököt nevezte ki a Szombathelyi Egyházmegye élére.

Az új szombathelyi püspök 53 éves, eddig főként a fővárosban, majd Esztergomban tevékenykedett. A teljes életrajza itt olvasható.

Kinevezése nem vert fel nagy port az országos médiában, legfeljebb egyes ellenzéki lapok említették meg, hogy ő írta azt az általános iskolai hittankönyvet, amely bűnnek nevezi a homoszexualitást, részben ezzel magyarázva Szodoma pusztulását.

Nos, az említett mondat tényleg nem túl szerencsés, mindazonáltal egyetlen mondatból nehezen megítélhető egy tankönyv, még nehezebben egy ember.

Fotó: Szemlelek.blog.hu

Fotó: Szemlelek.blog.hu

Székely János többi megnyilvánulása ugyanis egy jóval összetettebb személyiség képét rajzolja elénk.

Elég, ha arra a levélre gondolunk, amit az új szombathelyi püspök küldött 2015 októberében (a migránshelyzet csúcspontján) a Szemlélek blognak.

Székely – a magyar katolikus egyháztól eltérően – nagyon határozottan fogalmazott ebben, véleménye sokkal cizelláltabb és humánusabb mint a plakátokkal hisztériázó, előszeretettel a kereszténységre hivatkozó kormánypártoké.

„A világ nagyobb jólétben élő országainak nyitottságot kell mutatnia azok befogadására, akinek életét, családját, otthonát veszély fenyegeti, vagy akinek megélhetése lehetetlenné vált a saját hazájukban. Nem csak az emberség és igazságosság, hanem még inkább az evangélium kötelez minket a rászorulók megsegítésére. Jézus – többek között – az irgalmas szamaritánus példáját állította elénk (Lk 10,25-37), aki nagylelkű szeretettel segítette a bajba jutott felebarátot. Ez a példabeszéd arra is figyelmezet, hogy a felebaráti szeretet kötelessége túlnyúlik az etnikai hovatartozás határain”

– írja többek között a levélben a segédpüspök, amely így fejeződik be:

„Köszönet azoknak, akik megnyitották otthonukat és szívüket a bajbajutottak előtt. Köszönet azoknak, akik imáikban kérik az igazságosság és a szeretet ajándékát valamennyiünk számára. Köszönet azoknak, akik a nehéz helyzetben is módot találnak a cselekvő szeretet gyakorlására.”

Akkor tehát bevándorlóbarát az új püspök? – tehetjük fel a kérdést.

A kérdésem természetesen ostoba módon leegyszerűsített, így valódi választ sem kaphatunk rá.

Ugyanis Székely János ugyanebben az írásában – többek között második János Pál pápára hivatkozva – azt is írja, hogy:,

“a bevándorlási hullámot a méltányosság és egyensúlyfenntartás kritériumai szerint kell szabályozni. A befogadó állam mérlegelheti azt, hogy hány olyan bevándorlót tud befogadni, akinek biztonsága és megélhetése nincs közvetlen veszélyben. Joga van arra, hogy a menedékkérőt a határainál megállítsa, és megvizsgálja a kérelmét.”

A Katolikus Egyház Katekizmusát is idézi:

„A rájuk bízott közjó érdekében a politikai hatóságok a bevándorlási jog gyakorlását különböző jogi feltételeknek vethetik alá, nevezetesen a bevándorlók kötelességeit illetően a befogadó ország vonatkozásában. A bevándorló tartsa hálásan tiszteletben a fogadó ország anyagi és szellemi javait, engedelmeskedjék törvényeinek és járuljon hozzá a terhek viseléséhez.”

Hogy a bevándorlásügyben közismerten engedékeny Ferenc pápa választásában mennyire játszott szerepet Székely János toleránsabb állásfoglalása, azt nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy Szombathelyen a székesegyházban mit is fog majd mondani az új püspök, de az biztosnak látszik, hogy összetettebb gondolkodásra biztat majd minket.

Ahogy tette azt karácsony tájékán Károly-herceg is, akit szintén nehéz Soros-ügynöknek tekinteni.

Érdemes megjegyezni, hogy Székely János egyben Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője, 2010-től pedig a Magyarországi Keresztények és Zsidók Tanácsának elnöke. Az előbbi tevékenységét éppen a Vas megyei Jánosházán értékelte néhány hónappal ezelőtt.

Így vagy úgy, de izgalmas együttélésnek néz elébe Szombathely, az a megyeszékhely, amely mindig is libikókázott a keresztény-konzervatizmus és a modern liberalizmus között.

Javítsatok ki, de úgy tudom, ez az egyetlen város Magyarországon, ahol annak idején SZDSZ-KDNP koalíció alkotta a városvezetést.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés