Év szerinti archívum: 2011

Mire költöttem a reálhozamomat?

 : jozing / Még ne kapcsold le a lámpát! / Zene by

A Figyelő (idén arra fizettünk elő) egy komoly cikket áldoz arra, hogy a bankok mennyire vannak rákészülve arra, hogy lecsapjanak a magán-nyugdíjpénztárak reálhozam kifizetéseire.

A háromoldalas írásnak az a tanulsága, hogy nem nagyon.

Ha engem előre megkérdeznek, megspórolhatták volna a cikket. Az átlagos kifizetés ugyanis 76 ezer forint volt, ami még Magyarországon sem akkora hatalmas summa, hogy ez ember azon filózna, hogy le kellene kötni 20-30 évre, milyen jól jön majd ez a kis pénzmag, ha megöregszik.

Helyette kétszer elmegy a Tescóba, és annyi. Legfeljebb öregkorában majd kettőt kihagy.

Nekem 60 ezer forint ütötte a markomat, 12 év alatt ennyit sikerült összefociznia a két alapnak, aminek egymás után tagja voltam.

Bevallom, nekem sem jutott eszembe, hogy ezt a roppant összeget ismételten bankba tegyem, hogy fialtassam újabb 12 évre, így préselve ki öregkoromra újabb 8-10 ezer forintot.

Úgy döntöttem, inkább beton gyeprácsba fektetem váratlan pénzesőt, merthogy az udvarunk az esős évszak alatt egyre inkább egy agyagbányára hasonlít.

A kövek megjöttek, most már csak a kavicságy kellene, meg persze ásni, mérni, lefektetni.

A sárról meg valahogy ez a Cseh Tamás dal jutott eszembe: „Istenem, istenem, micsoda vidék, micsoda ócska vidék” – énekli, merthogy ő nem volt olyan szerencsés, hogy a reálhozamát gyeprácsba tudta volna fektetni.

Valamire még jó lehet 2

 : jozing by

Kissé meglepődtem, amikor egy kissé félreeső helyen, egy ipari park mélyén a bokrok között egy billenős ZIL teherautó nézett rám vissza.

Valamire még jó lehet – gondolhatta a gazdája, amikor egy-két évtizeddel ezelőtt leparkolt vele a telepre.

A ZIL-ek jellegzetes teherautói voltak egy letűnt kornak, egyben jó jellemezték azt. A járművek 6000 köbcentis benzinmotorjából 170 lóerőt sikerült kipréselniük a szovjet mérnököknek.

Fogyasztásáról mindenféle városi legendák keringtek, egyesek szerint 100 kilométerre simán becsókolt 80-90 liter benzint.

További ZIL infók.

Ilyen lett a kaposvári Agóra 1

 : jozing by

Ma jött egy fotó az MTI-től, azt illusztrálva, milyen lett az Együd Árpád Kulturális Központ épülete Kaposváron.

„A mintegy 1,8 milliárd forintból megújult, ötezer négyzetméter összterületű, korszerű infrastruktúrával rendelkező kulturális központban többek között egy 500 néző befogadására alkalmas színházterem és egy 500 négyzetméteres kiállítótér várja a közönséget, továbbá 62 civil szervezetnek és művészeti csoportnak adnak helyet” – írják.

A létesítmény az úgynevezett Agóra-pályázat végeredménye.

Ha valaki emlékszik rá, ezen Szombathely is indult, futkároztunk sajtótájékoztatóról sajtótájékoztatóra, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy hiába ment el több mint százmillió forint az előkészítésre, a város bebukta a dolgot. Mintha valaki az öt és felesről nem találná el az üres kaput.

Elnézve a kaposvári cuccot, azért jobban néz ki, mint az MMIK vagy a Sportház.

Az is igaz, kultúra esetén a beton csak beton, kell még oda sok minden, amíg tényleg működni kezd.

Györgyi írása pont két évvel ezelőtt született.

Tartsuk távol Bánk bánt ez énekóráktól 2

 : Még ne kapcsold le a lámpát! by

Ahogy erről nagy opera coming out-omban beszámoltam, szép lassacskán igyekszem pótolni azt az operatermést, melyet négy évtized alatt kihagytam.

Nem akarom másra kenni dolgot, mert hát a komlói szülőházamban sem ment minden este opera a lemezjátszón, de azt hiszem, az operával – és más klasszikus zenével szembeni – averziómhoz jelentősen hozzájárultak az iskolai énekórák, melynek során mintha azzal versenyzett volna a tanár, a tankönyvíró és a tantervkészítő, hogy ki tudja a szerencsétlen gyerekek minél jobban elriasztani a komolyzenétől.

Azt hiszem, mindannyiunkat sikerült.

Erkel Bánk bánjáról például egészen eddig a hétig – nem kis részben az énekórai élmények hatására – azt gondoltam, biztos valami periférikus, hallgathatatlan képződmény, amelyhez képest még az irodalmi alapmű, Katona József drámája is a szellemi izgalmak csimborasszója. Pedig hát.

Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor kivettem a könyvtárból a dupla cd-t, és egy nyugodalmas órán végighallgattam.

A mű kapásból landolt a képzeletbeli opera Top10-emben, megerősítve abban a hitemben, hogy még itt a peremvidéken is csak a mindenséggel érdemes méricskélni.

De amíg nem sikerül normális oktatást szerveznünk – azaz az ekövetkezendő cirka 50-100 évben – azért igyekezzünk távol tartani a Bánk bánt az iskoláktól.

Csak azért sincs nyírás 1

 : jozing by

Tavasz óta nem túl kirobbanó formám ellenére is lenyestem párszor a házunk előtt a füvet, habár mindannyiszor erősen eszemben volt, hogy ez nagyon nem az én dolgom lenne, hanem a városé, nem kevés helyi adóm ment oda az idén, abból – a Haladás támogatása mellett – csak kijön egy kis benzin a fűnyíróba.

De ezek szerint nem jött ki.

Mivel a karnevál előtt mindig le szokták nyírni a füvet az utcánkban, így gondoltam, átadom a városnak a lehetőséget.

Csak hát nem éltek vele. Csak azért sem nyírtak. Mert tudták jól, hogy ez az, amire számítok.

Így hát most éppen így néz ki a belváros ezen szakasza:

És lehet így is marad, mert valamiért most nekem sincs kedvem élni a lehetőséggel.

Régi szép időkre emlékezve

 : jozing by

Nagy valószínűséggel az utolsó karneváli nap és az elmaradt szombat együttes ünneplése zajlott vasárnap éjjel a belvárosban.

Zeneszó az ablakon át, akadozó nyelvek az ablak alatt, félóránként megjelenő alkalmi énekkarok jellemezték a reggelig húzódó eseményláncolatot, melynek csúcspontján, hajnali két óra felé becsengettek hozzám, de mire megnéztem, hogy ki lehet az éjjeli hírnök, már csak egy távolabbi, dülöngélő csapatot tudtam elkönyvelni.

Erről az éjszakáról aztán párás szemmel eszembe jutottak a gazdasági fellendülés éjszakái, mikor is még volt pénzük az embereknek, ezért aztán péntek és szombat este boldog hányásoknak, verekedéseknek, női sikongatásoknak és bősz autóajtó-csapkodásoknak voltunk szem- és fültanúi.

Óh, azok a rési szép idők.

A Vad lovak szépsége 2

 : jozing / Még ne kapcsold le a lámpát!  tagged Cormac McCarthy / Irodalom / könyv / USA by

Befejeztem Cormac McCarty Vad lovak című regényét, az úgynevezett határvidék trilógiának az első részét. (A második még nem jelent meg magyarul, viszont 3 fontért megvettem a harmadik részt egy londoni piacon.)

Nem akarom fényezni magam, de nekem már akkor gyanús volt a fickó, mielőtt befutott volna a Cohen-film alapjául szolgáló Nem vénnek való vidékkel.

A Vadlovak echte McCarthy-regény, úgy jut mélyre, hogy látszólag csak a felszínt érinti, igaz, annak a durvább felületével foglalkozik, meglehetősen egyszerű és célratörő módon.

Ilyenekre gondolok (a vesszők gyárilag hiányoznak):

“Lesz itten egy kis lárma – mondta John Grady. Vigyázzon meg ne tapossa valamelyik ló.
A kapitány nem válaszolt csak nézte mint legyezi a tüzet. Mikor John Grady ismét kikotorta a revolvert a tűzből. Tompa vörösben izzott a cső vége. Letette a földre és a vizes inggel megfogta a markolatot és a vörösen izzó csövet belenyomta a combján tátongó lyukba.
A kapitány vagy nem tudta mire készül vagy tudta de nem hitte. Föl akart állni de visszaesett és majdnem belecsúszott a medencébe. John Grady már akkor felordított mikor a revolvercső még nem is sercegett a húsában. Ordítása egy pillanat alatt elhallgattatta körülöttük az összes éjszakai állatot. A tűz mögötti sötétben álló lovak ijedtükben fölágaskodtak és mellső lábaikkal a csillagokat kapálták. John Grady egy mély lélegzetvétel után megint felüvöltött s a másik sebbe is belenyomta a csövet; a fém hűlésére való tekintettel ebben tovább tartotta. Az oldalára dőlt és a revolvert a sziklatalajra dobta ahol csörömpölve leszánkázott s szisszenve eltűnt a vízben”.

De ha figyelmesen olvasunk, úgy százoldalanként ilyes útbaigazító, gyönyörű mondatokkal találkozunk.

“Fű és vér. Vér és kő. Egyneművé vált velük. Sötét medalionokat festettek a kövekre az elsőként érkező kövér esőcseppek. John Grady Alejandrára gondolt s Alejandra szomorúságára amit a válla tartásából kiérezni és érteni vélt pedig mit sem tudott róla. Olyan magányosnak érezte magát amilyennek csak gyerekkorában s úgy rémlett neki teljesen idegen ebben a világiban pedig még mindig szereti. Úgy gondolta hogy a világ szépségében titok rejtezik. Úgy gondolta hogy a világ szívverésének rettentő ára van s hogy a világ fájdalma és szépsége valamifajta párhuzamban halad s a tömérdek kiontott vért levonva nem marad más csak egyetlen szál virág látványa”.

2 kis öröm füvön, salakon

 : jozing by

Az utóbbi napokban kétszer is lent voltam egyik kedvenc helyemen, az egykori SZSE-pályán, hogy mindkétszer apró, de dupla örömben legyen részen.

1. Örültem annak, hogy emberek vannak a füvön, salakon. Nem sokan, de vannak. Pihennek, futnak, passzolgatnak. Ha csak egy is közülük azért volt ott, mert rátalált erre, már megéri ez az egész szakma.

2. Örültem annak, hogy én is ott vagyok, hogy én is tudok futni. Nem is olyan rég, még csak sóvárogva tekintettem be a kerítésen, amikor oly sokszor elhaladtam mellette.