Régi szép időkre emlékezve



Nagy valószínűséggel az utolsó karneváli nap és az elmaradt szombat együttes ünneplése zajlott vasárnap éjjel a belvárosban.

Zeneszó az ablakon át, akadozó nyelvek az ablak alatt, félóránként megjelenő alkalmi énekkarok jellemezték a reggelig húzódó eseményláncolatot, melynek csúcspontján, hajnali két óra felé becsengettek hozzám, de mire megnéztem, hogy ki lehet az éjjeli hírnök, már csak egy távolabbi, dülöngélő csapatot tudtam elkönyvelni.

Erről az éjszakáról aztán párás szemmel eszembe jutottak a gazdasági fellendülés éjszakái, mikor is még volt pénzük az embereknek, ezért aztán péntek és szombat este boldog hányásoknak, verekedéseknek, női sikongatásoknak és bősz autóajtó-csapkodásoknak voltunk szem- és fültanúi.

Óh, azok a rési szép idők.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés