Év szerinti archívum: 2011


Az utolsó napra is marad egy kicsi …

Meglehetősen zaklatott évet tudhatok magam mögött, melyet most nem részleteznék.

Abban azért bíztam, hogy most már nagy meglepetés nem érhet.

Azért szilveszterkor még annyi belefért, hogy kigyulladt a konyhában egy konnektor.

Mondjuk ha úgy vesszük, nem volt nagy meglepetés. Így aztán egykedvűen tudomásul is vettem, majd fogtam a fázisceruzát, a csavarhúzót, a blankolófogót, a szigetelőszalagot és a többit, és helyre billentettem a dolgokat.

Jöhet az új év.


Elkúrtuk 1

Megnéztem, jól emlékszem-e a számra. És igen. Magyarország számára 8000 milliárd (!) forintnyi EU-támogatás jutott a 2007-2013 időszakban.

Ennyi pénzt kúrtunk el völgyhidakra, uszodákra, sportcsarnokokra, zenélő szökőkutakra, mindenféle wellness-szállodás eszem-iszom projektekre, rézfaszú baglyokra.

Miközben elkúrtuk ezt az irdatlan mennyiségű pénzt, valahogy el is adósodtunk, annyira, hogy még unokáink is nyögni fogják a részleteket.

Szép munka volt.


Kéretlen hívások

Mióta mobil telefonkártyámat előfizetésre cseréltem, megjelentek a kéretlen hívások.

A minap néhány perces különbséggel két szombathelyi cég ajánlatáról kaphattam izgalmas információkat.

Az első egy „számítástechnikai felmérés” volt, melynek során főleg azt tudakolták, hogy mennyire vagyok elégedett az informatikai tudásommal. Mondtam, nekem ennyi bőven elég.

A második a megyei napilap ajánlata volt, és arról igyekezett meggyőzni, hogy az internet komolytalan, a helyi hírekért meg kellene rendelnem a lapot. Nem mondtam, hogy mivel foglalkozom, de azt azért csendesen megjegyeztem, hogy már helyben is annyi hírportál van, hogy Dunát lehet vele rekeszteni.

Az ilyen telefonoknál mindig az jelenti a számomra kihívást, hogy az ember úgy tegye helyre a telefonálót, hogy emberileg vég véletlenül se sértse meg.


B kategória 3

Részben kényszerű, részben önkéntes kórházi tartózkodásomat jóízű olvasással szándékoztam feldobni, amiből aztán vajmi kevés teljesült.

Ennek részben oka, hogy egy négyágyas sebészeti kórterem alapból sem ideális környezet egy alternatív világba való irodalmi teleportálásra, de az is oka, hogy sikerült olyan könyveket kiválasztanom, melyek tovább nehezítették az elrugaszkodást.

Itt van például Shakespeare Téli rege című darabja, melyet évek óta terveztem elolvasni, hogy most végre sikerüljön. És kiderüljön, hogy bűnrossz, igazolva az alaptételt, hogy a legnagyobbak is képesek gyalázatos alkotásokra.

Mintha a költőzseni csak zsánert akart volna kreálni a későbbi B kategóriás filmek számára, olyanoknak, melyek éjjel mennek műsorkitöltőként, és a csatorna abban reménykedik, hogy minél kevesebben látják őket, és azok is elfelejtik reggelre.

A karakterek papírmasé figurák, a történet teljesen inkonzisztens és hihetetlen, az idősík elveszetten csúszkál az ókor és a középkor között, Csehországnak tengerpartja van, egy egyik mellékszereplőt megeszi egy medve, ilyenek.

Először csodálkoztam, hogy a mester ilyent is tudott, aztán bosszankodtam, végül elfogadtam, hogy ennyi fény mellé elfér egy kis árnyék is.

De a spirituális hangulatomat ott az ágyon annyira azért nem dobta fel.

Párhuzamosan a Téli regével, egy fülhallgató segítségével követtem a világ híreit is.

És arra a következtetésre jutottam, hogy a magyarországi hírek is valahogy olyan B kategóriásak, IMF-körtánccal, az izzasztó magyarázkodásokkal, botcsinálta kommunikációs csapattal, lózungokat pufogtató politikusokkal, okoskodó szakértőkkel. Onnan a betegszobából az egész magyar közélet pont annyira bizonyult hihetőnek és értékesnek, mint a Shakespeare-sztori.


A kemény kerék öröme

Ma reggel a ködben is sikerült megtalálnom a benzinkutat a kedvenc a levegűfújó kompresszorommal.

Azért kedvenc, mert a tömlő végét faszán rá lehet csippenteni a bicikliszelepre, és cseppet sem ereszt vagy fúj mellé, amikor a szívó-fújó gombokat kezelem a néhány méterrel odébb levő fémkasznin.

Néhány másodperc alatt megvolt az egész, hogy aztán érezzem azt a jól ismert, felemelő, könnyed érzést, ami akkor tölt el, amikor a laposodó gumi ismét feszes, kemény lesz, és ezért úgy tűnik, mintha a bicikli szinte magától menne.

„Nem lenne hátrány olyan helyen lakni, ahol naponta szinte csak ilyen apró örömök érik az embert” – gondoltam magamban, majd belehajtottam a nagy szombathelyi ködbe.


Miért jó, ha Shakespeare a közelben van?

Azért jó, ha a Shakespeare-breviárium a közelben van, mert ha túlmelegszik a laptop a batch-képkonverzió miatt, akkor kapásból be lehet csúsztatni a gép alá, így biztosítva a hatékonyabb hűtést.

És ha már nem fenyeget a túlmelegedés veszélye, akkor ki lehet venni onnan, ki lehet nyitni és gyakorlatilag bárhol felcsapni.

Most például a 83. oldalon nyílott ki, ahol lap közepén azt mondja Gloucester (Lear király), hogy:

„Mint vásott gyermekeknek a legyek,
Csak annyi vagyunk mi az isteneknek
Játékból ölnek bennünket”


Amikor még boríze volt a bornak

Felnézek az íróasztalom feletti polcsorra, és a cd-kről eszembe jut az az idő, amikor összespórolt osztrák schillinggel a zsebünkben, izgatottan Ladába ültünk, és hajnali indulással Bécsbe utaztunk lemezt vásárolni.

A Bécsbe utazást később felváltotta az Amazonos rendelés, az izgalom is csökkent egy kicsit, de a végeredmény általában ugyanaz volt. Egy műanyag tok, benne a gondosan dizájnolt cd, és egy kis információs füzet, aminek kellemes nyomdaszaga volt.

A zenehordozó tárgyat aztán fel lehetett tenni a polcra, hangulattól függően válogatni közülük, újra felfedezni egyet-másikat.

Vagy éppen kölcsönadni, hogy néhányat ne kapjunk vissza soha, esetleg odaajándékozni örökbe, dizájnnal, illattal, valamivel.

Másolt lemezem alig van, de a nagy-sávszélességű internet és a lemezkiadók kapzsisága miatt ma már évek óta nem vettem lemezt.

Úgy érzem, nem én vagyok a hibás.

Lassan, de biztosan átállunk az erőművek biztosította digitális kultúrára, a hajnali utazás helyett egy gombnyomásra lett minden elérhető.

Mintha egy jó bort folyamatosan vizeznénk. A borból egyre több lesz, mindenkinek jut belőle, de közben egyre hígabb, míg végül már nyomokban sem érezzük az egykori ízt a löttyben.