Tudom, némileg fura, hogy ilyesmiért aggódom, de várjatok, várjatok, várjatok, mindjárt megmagyarázom.
„Mindegy, hogy mit mondasz, de azt mondd nagyon” – énekeli a 30Y az „Éjjel” című dalban. Nos, Csaba Boldizsár, a szombathelyi Trianon-emlékmű megálmodója tartotta magát Beck Zoli intelmeihez.
Mert csak van abban valami tiszteletre méltó, mikor valaki munkát, időt, pénzt, energiát áldoz arra, amiben hisz, és most mindegy, hogy én magam mit is gondolok Trianonról és annak szerteágazó felépítményeiről.
Nem is tudom, meglepődtem-e azon, hogy az építő halálával a kis szombathelyi magánemlékmű gyors romlásnak indult: amíg az országban milliárdok jutnak mindenféle plakátkampányokra, Fő téri installációkra, Szent Márton-évre és egyéb, pénzzsírban tocsogó közbeszerzéses múltidézésre, addig láthatóan nem lett új gazdája ennek a csúnyácska, sete-suta, de amúgy senkinek nem ártó magánemlékműnek.
Egy 80 ezres városban nincs senki, akinek úgy lenne fontos Trianon, hogy kigazolná ezt a néhány négyzetmétert, összeszedné a szemetet, megragasztgatná a málló szobrocskákat.
Mindez persze sokkal nagyobb macera, mint a Facebookon revizionista bejegyzéseket lájkolgatni, és jóval kevesebbet hoz a konyhára, mint mondjuk becsatlakozni valamely emlékév milliárdos programsorozatába.
Mindenesetre a turul feje után most annak a szárnya is leesett, és a történet szempontjából indifferens, hogy letörte valaki, vagy csak az idő foga harapott bele az ősmagyar gipszmadárba.
A 18-as honvéd utcában mindenesetre kialakulóban van egy újabb lepattant senki földje. Mivel közel van a belvároshoz, elég sokan rácsodálkoznak, azzal viszont nyugtathatjuk magunkat, hogy kevésbé látványos, mint a düledező Savaria Szálló, és sokkal kisebb, mint a Magellán-gödör vagy az orosz laktanya.
Szólj hozzá!