Én kicsi mémjeim: 2016. október
Nem figyeltem oda, és az elmúlt hónapban is legyártottam jópárat. Főleg a magam szórakozására és gőzlevezetésére, de ha más is kíváncsi rájuk, annak külön örülök.
Nem figyeltem oda, és az elmúlt hónapban is legyártottam jópárat. Főleg a magam szórakozására és gőzlevezetésére, de ha más is kíváncsi rájuk, annak külön örülök.
Már régen elkészült, csak eddig mindig akadt valami, amiről fontosabbnak tűnt posztolni. Nem az első tévedésem az életben.
Ha megnézem a család történetének utolsó egy évszázadát, kiderül, az három város köré szerveződött.
Emlékeztek még arra az Ady-könyvre, amit anyutól kaptam, és amiből idézgettem itt olykor?
Igazándiból engem nem nagyon izgatott a színpadi patetikus üresség, az egyre nagyobb tétekben játszott elterelő ellenségkeresés, a gyerekes és tehetetlen fütyülés, és amúgy is mindig elkedvetlenít, amikor Budapest a surmó arcát mutatja.
Még nyáron ígértem, hogy folyamatosan ránézek a szomszédomban épülő parkokra, de aztán – ahogy az lenni szokott – kissé elsodortak az események.
Utoljára talán gyermekkoromban volt pénztárcám, patkó alakja volt, talán kedveltem is, de hamar leszoktam róla. Azóta semmiféle ilyesmim nem volt.
Hazafelé vezettem, amikor a rádió bemondta, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat Bob Dylan kapta. Először, ahogy ti is, kissé meghökkentem, de aztán elég hamar beláttam, hogy miért ne? Meg tudnék nevezni nála vitatottabb díjazottakat is.
Szerencsére kevesen olvasnak könyvekkel kapcsolatos blogbejegyzéseket, így bátrabban leírom.
Miközben máshol olyanokról is szól a beszéd, mint a robotok térhódítása, a mesterséges intelligencia, az emberi életkor 120 évre nyújtása, az önvezető elektronikus autók, Afrika lehetséges felemelkedése, az éghajlatváltozás, a virtuális valóság, a millenniumi generáció felnőtté válása, az oktatás radikális átalakításának szükségessége, az alternatív energiák térhódítása, új filmek és lemezek, […]