50
Mindenkinek nagyon köszönöm a születésnapi üzeneteket, illetve a hozzájuk kötődő közös perceket, órákat, napokat és éveket, melyek mögöttünk vannak, és most már velem maradnak.
Mindenkinek nagyon köszönöm a születésnapi üzeneteket, illetve a hozzájuk kötődő közös perceket, órákat, napokat és éveket, melyek mögöttünk vannak, és most már velem maradnak.
Már az ünnepek előtt gyanús volt ez a nyúl. Bár nyúlbiológiából nincsen diplomám, azt gyanítottam, hogy egy magára valamit adó tapsifüles – legyen bár csokoládéból – nem növeszt magának ilyen esetlen hordótestet. És mikor tegnap ruháitól megfosztottuk a csoki állatkát, ki is derült a turpisság. A sztaniolban valójában egy pingvin […]
Legyen az amerikai álom vagy rezsicsökkentő stadiondemokrácia, talán nincs is olyan politikai rendszer, amelyben ne tátongana kisebb-nagyobb hasadék az illúzió és a valóság között. Ha megmérjük ennek a hasadéknak a méretét – amely a szolid árok és a gigantikus szakadék nagyság között változhat -, akkor megkapjuk az adott politikai rendszer […]
Japánban ebben az étteremben úgy próbálják a magányos ücsörgés élményét enyhíteni, hogy nagy plüssállatokat ültetnek a vendégek asztalához. Nem is rossz ötlet. Nem duzzognak, nem siettetnek, nem válogatnak és nem találják drágának az árakat. Ha jól látom, ez egy múmin. Már megint.
„Akkor háború a háború, ha testvér öli a testvért” – mondja az egykori Jugoszláviában játszódó Underground című film egyik főszereplője, Marko, így foglalva össze a délszláv háború egyik lényegét, melyben – az igazukról meggyőződött – különböző „jugók” kb. 300 ezer embert mészároltak le csak azért, mert valamely más „jugó” etnikumhoz […]
Többé-kevésbé stimmel. Így összefoglallva nem is lakunk annyira rossz helyen. (De a mosogató-javítást a leghatározottabban kikérem magamnak.)
Ezekben a napokban zajlik XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Ennek apropóján publikálta pénteken az MTI az alábbi grafikát. Amint a mellékelt ábra mutatja, a legnagyobb éves könyvforgalom 2008-ban volt (67,6 milliárd forint), azóta csökkennek az eladások. Igazából rémisztő számomra a 2012-es és a 2013-as forgalom közötti különbség. Nem akarok itt olcsópoénkodni […]
Nem titok, ma délelőtt a szerkesztőségben egy ideig hárman is zizengtünk a híren, mely szerint a NAV közzétette azon adózók listáját, akik be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztattak. (Pontosabban azoknak a listáját, akik megbuktak.) El is kezdtük gyűjteni a szombathelyi és a Vas megyei vállakozásokat, akik el nem ítélhető módon a […]
“Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.” (1905) – Nincs meg véletlenül neked Adynak valamilyen a publicisztikája? – kérdezem anyut úgy két hónappal ezelőtt, hirtelen felindulásból, mindenféle szomorú családi események széljegyzeteként. – Várjál csak, megnézem – mondja, majd hosszan bogarássza a […]
Nem tudom, vannak-e véletlenek, és igazából soha nem tartottam fontosnak, hogy erre a kérdésre igen vagy nem az igaz válasz. Annak ellenére, hogy ebből az egyszerű tudásból messzemenő következtetéseket lehetne levonni. Mindenesetre a tavalyi könyvtári könyvvásáron zsákmányoltam egy Saul Below-regényt. Az Augie March kalandjaiért boldogan kifizettem a 100 vagy 200 […]