Ady Endre és Józing Tóni a nacionalizmusról


„Akkor háború a háború, ha testvér öli a testvért” – mondja az egykori Jugoszláviában játszódó Underground című film egyik főszereplője, Marko, így foglalva össze a délszláv háború egyik lényegét, melyben – az igazukról meggyőződött – különböző „jugók” kb. 300 ezer embert mészároltak le csak azért, mert valamely más „jugó” etnikumhoz tartoztak.

A filmet a szerb Emir Kustorica rendezte, akinek a nevéhez szerintem a világ egyik legjobb filmje, a Cigányok ideje fűződik.

Ugyanez a rendező néhány napja azzal tűnt fel a híradásokban, hogy a Vajdaságban leleplezte Gavrilo Princip szobrát, aki szerinte a modern szerb állam útnak indítója volt.

Bizonyára emlékeztek Principre a történelem érettségi tételből: ő volt az a fiatalember, aki pont 100 évvel ezelőtt Szarajevóban ledurrantotta az arrafelé nem túl népszerű Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst és annak feleségét.

A monarchia ezt remek alkalomnak találta egy csinos kis háború kirobbantására, amely később csekély 15 millió ember életét oltotta ki.

A szerb, magyar, osztrák, bosnyák, orosz stb. nacionalisták természetesen meg voltak győződve igazukról.

Mint ahogy az orosz és az ukrán nép egy része most is meg van győződve az igazáról, és feltehetően nem kevesen vannak, akik kalasnyikovokkal rendeznék le a jelenlegi konfliktusukat. (Vö. „Akkor háború a háború, ha …”)

Indokokat a kalasnyikovokra mindig lehet találni, ráadásul amíg az emberek azzal foglalkoznak, hogy milyen színű zászló leng a szvolanszki házakon, addig legalább nem foglalkoznak olyan apróságokkal, hogy hogyan és miként alakult ki az orosz és az ukrán politikai elit, hogyan lehetséges az, hogy a három évtizede még abszolút egyenlőséget (vö. kommunizmus) hirdető Szovjetunió káderei ilyen gyorsan létrehozták a világ legnagyobb társadalmi különbségségeinek országait.

És akkor egy merész ugrással kanyarodjunk vissza Ady Endréhez (mondtam, hogy jön) és 1905-höz.

A költő, jelen esetben inkább újságíró, akit nem lehet vádolni azzal, hogy érzéketlen lett volna Magyarország sorsa iránt, akkor így írt akkor a nacionalizmusról a Budapesti Naplóban.

“Lidércnek mondjuk, de több mint lidérc. Egyik boldogtalansága az emberiségnek. Valami csodálatos élősdi növénye az emberi kultúrának, mely gyökereit mélyre ereszti hírhedt bagolyvárának földjén, Rómában, Tibetben, Moszkvában, Sztambulhan és más helyeken. Fojt és öl milliom karjával. Mennyi históriai gazság törtért már általa. Népek összeuszítása, világosságoltás, szabadságtiprás. Csoda, hogy addig eljutott az emberiség, ameddig eljutott.”

Meg így:

“A nacionalizmus: a dühödt hazafiság. De még az sem. A patrióta nevet ugyan sokszor kompromittálták már, de még mindig szentebb fogalom köpenye, hogysem a nacionalizmust födhesse. A nacionalizmus nem hazafiság. A hazafiság valami olyan sine qua nonja az embernek és a társadalomnak, hogy még fogalommá sem kell sűríteni s szót sem keresni hozzá. A közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló becsületes, munkás emberek mind azok. Hazafiak, ha úgy tetszik. Aki ellensége a haladásnak, a jobbra törésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli.”

Végül így:

“Ahogy különbözően fejlődtek az egyes embertársadalmak, úgy változtatta arcát a nacionalizmus. Allah nevében bolondítja az ottománt, gilodre-ral részegíti a franciát, svédgyűlöletet gerjeszt a norvégban, pángermán álmokkal traktálná a németet. S amely társadalmakban esetleg sokféle, náció él, gondoskodnak külön-külön a nacionalizmusról azok, akiknek érdekük, hogy régi tekintélyben, módban virágozzék az oligarchia. Mert a nacionalizmus arra jó mindenekfelett, hogy a vele megmámorosított tömeg ne vegye, észre, mi hiányzik neki s mihez van joga … alapjában minden nacionalizmus – közös gyökerű. És ha gúnyolódni kedvünk volna, a nacionalizmusnál internacionálisabb erő és idea nincs.”

Ady Endre egyébként az 1905-ös írás többi részében amiatt örvendezik, hogy leáldozóban van a nacionalizmus, és hogy „talán már nemsokára nem lesz szégyen igazi hazafinak lenni, sehol a világon.”

Néhány év múlva Princip ledurrantja a trónörököst.

A folytatást – ahogy a megannyi soron következő epizódot egészen napjainkig – pedig már ismerjük.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés