Május 1. – Illúzió és valóság


Legyen az amerikai álom vagy rezsicsökkentő stadiondemokrácia, talán nincs is olyan politikai rendszer, amelyben ne tátongana kisebb-nagyobb hasadék az illúzió és a valóság között.

Ha megmérjük ennek a hasadéknak a méretét – amely a szolid árok és a gigantikus szakadék nagyság között változhat -, akkor megkapjuk az adott politikai rendszer általános hazugság-együtthatóját (ÁHE).

A hasadékbecslést nehezíti, hogy az illúzió olykor nagyon is valóságosnak látszik, és szélsőséges helyzet kell ahhoz, hogy kiderüljön a politikai Patyomkin-falu valódi mibenléte.

Nézzük egy példát:

Illúzió
1976. május 1.

Hatodikos általános iskolás vagyok. Kedvesebbnél kedvesebb osztálytársaimmal és jó fej tanáraimmal vonulok a bányászváros főutcáján. Koranyár van, zöldellnek a környező dombok fái, illatoznak a belváros virágai. Rajtam kék nadrág, fehér ing, piros úttörőnyakkendő, kezemben egy baráti nép papírzászlója. Szívem vidám és könnyű, harmonizál a hangszórókból áradó mozgalmi esztrádzenével. A hangszóró bemondja iskolánk nevét, ahogy elhaladunk a tribün előtt. Azon öltönyös bácsik integetnek nekünk, akikkel egyáltalán nem foglalkozunk. A vonulás után megkeresem apunak a cégét, akikkel még egyszer elvonulok a tribün előtt. Mindenki vidám, tréfálkozik, a férfiak már túl vannak az első korsó, hidegen habzó Szalon-sörükön. Kapok lufit, vattacukrot, és még egzotikusabb népek papír zászlóit. Helyi járattal megyünk haza, anyu és a nagymama otthon húslevessel várnak.

Valóság
1986. május 1.

Már félig szombathelyi vagyok. Nőmmel állok a büféspultnál, valahol a Csónakázótó környékén. Esik az eső, a családok áznak, de azért sokan elég kint sokan vannak a szabadban, programokat és röpke boldog perceket keresve. Mellettem egy asztalnál két részeg férfi tompa arccal mártogatja a virslit az esőáztatta mustárba. Az eső belecsorog a sörükbe, szétmálasztja a kenyeret és a szalvétát. Az ég reménytelenül szürke, így nemsokára hazamegyünk. Később megtudjuk, hogy mindenki, aki ekkor május 1-én a szabadban ünnepelt, gyakorlatilag a radioaktív esőben álldogált. Ez folyt bele a nyakunkba, ez csorgott a férfiak sörébe, ez mosta a gyerekek lufijait. Csak ezt az apróságot az akkori hatalom – az állítólag már emberarcú szocializmus – eltitkolta. Néhány nappal Csernobil után voltunk.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés