„Az MSZP és Mesterházy Attila örömmel üdvözli a megalakult első Demokrata Kört, ahol fiatalok és kevésbé fiatalok oszthatják meg véleményüket a demokráciáról, illetve annak manapság az Orbán-kormány által egyre durvább megsértéséről. Az MSZP reméli, hogy a kezdeményezés hatására minél több helyen jönnek létre Demokrata Körök, így is erősítve a fiatalság körében a demokrácia megóvása iránti igényt” – többek között ez áll abban a sajtóközleményben, melyet szombaton adott ki az MSZP.

Mostanában elég nehéz megmondani, hogy mennyire vehető komolyan az MSZP, illetve az, hogy mi a jócsuda ez a Demokrata Körök-projekt, amely egy kicsit emlékeztet a 2002-es Fidesz-vereség utáni Polgári Körökre. Ez utóbbiakat Orbán azért hozta életre, hogy összetartsa a csapatot, hogy aztán 2006-ban jól elkalapálják őket megint a szocik.

Mindenesetre ott lettem volna ennek az első Demokrata Körnek a megalakulásán, hiszen bizonyára volt hangulata, ahogy a fiatalok – csak úgy maguktól, spontán módon, de komolyan – aggódnak a magyar demokrácia mibenléte felől.

Sajnos a sajtóközlemény nem tér ki arra az apróságra, hogy hol történt a történelmi megalakulás, és azt sem tudjuk, kik az alapítók.

A magyar demokrácia irányvonala, illetve az állampolgárok ez iránti attitűdje amúgy tényleg izgalmas kérdés. De csak keveseknek. Túl keveseknek.

„A Jobbik élelmiszerkommandót hoz létre, amely szúrópróbaszerűen ellenőrzi majd a boltokat. A kommandó akár már a nyáron megkezdheti működését annak érdekében, hogy felleljék a rossz minőségű élelmiszereket” – ez a mai hír, amely teljes terjedelmében a párt honlapján olvasható.

Én meg arra lennék kíváncsi, hogy a valóságban hogyan is működik majd egy ilyen élelmiszerkommandó. Úgy értem, a kommandó lenyomja a bolt kilincsét, esetleg kinyílik a fotocellás ajtó magától, merthogy multikról van szó leginkább, gondolom, és utána mi van? Vesznek 10 deka parizert és elviszik egy laborba? Ehhez miért kell kommandó? Vagy a kommandónál lesz egy mozgólabor? És ha nem okés a parizer, nem fizetik ki? Hanem? Vagy hogyan?

A probléma persze létezik, mert ez ember el-eltűnődik a nyár végi, csillagfényes éjszakákon, hogy mi is lehet abban a virsliben, aminek 600 forint a kilója, vagy hogy a fenében lehet a legolcsóbb pont az a tej, amelyet egy fél kontinensen keresztül utaztatnak.

No de nem kellene legelőször egy EU-jogi kommandót létrehozni, és megnézni alaposan, hogy mit lehet csinálni, ha egyáltalán? Aztán törvényjavaslatba önteni és megcsócsálni a parlamentben a többiekkel? Vagy ennyire a Jobbik sem gondolja komolyan?

„Elindult a tisztogatás” – így szól a hétvégi Népszabadság vezércikkének címe, amelyben az újságíró (Szabó Brigitta) arról számol be, hogy „elkezdődött az államigazgatás megtisztítása”, a közigazgatási minisztériumban csütörtökön vagy ötvenen álldogáltak a folyosókon, hogy átvegyék a felmondólevelüket. A cikk szerint korábban egy egész titkárságot bocsátottak el, egy megszólaló pedig azt mondja, a miniszterelnöki hivatalnak legalább 70 százalékát rúgják ki.

A munkanélkülivé vált hivatalnokok többsége nem vezető beosztású, eddig jórészt politikától függetlenül dolgoztak, nem extra bérekért, és most próbálnak állást találni, de nagyon nem könnyű – olvasom.

Normál viszonyok között mindez élénk érdeklődést, és homlokráncolást vagy akár felháborodást válthatna ki a közvéleményben, csakhogy az elmúlt évek némileg átrendezték a viszonypontokat.

A baloldali kormány áldásos tevékenysége során sikerült annyi embert megsértenie, felháborítania, kiakasztania, ellehetetlenítenie, tönkretennie, hülyére vennie, hogy a többséget iszonyúan nem érdekli, hogy most éppen mi történik a minisztériumi dolgozókkal. Jobb esetben a vállát vonja, rosszabb esetben azt mondja: nekik legalább volt 8 jó évük. Akkor is azt mondja, ha tudja, ez rossz válasz.

Sokan és sokáig fizetjük még a számlákat.

Ami a 2010-es érettségit illeti, matematikából a diákok 2,91-es átlagot értek el, közel kétharmadának a teljesítménye 50 százalék alatt maradt. Gimnáziumokban 3,4 az átlag, szakközépben 2,61. Ez utóbbi intézményekben érettségizők háromötödének matekteljesítménye lett kettes, azaz nem érte el a negyven százalékot sem. Több városban sikerült 2,1 körüli átlagot produkálni.

2010-ben magyar nyelvből emelt szinten mindössze ezer diák vállalta be az érettségit, közülük körülbelül fele nem érte el a 60 százalékot.

Adatok: HVG, 2010. július 24.

Nem emlékszem az elejére, a vége az volt, hogy ujjaimhoz tapadt egy szöszmösz, amit először lazán, később határozottan sem sikerült leráznom onnan. Sőt, egyre több lett rajta.

Aztán a szöszmöszök mellett más dolgok is tapadni kezdtek rám, ujjaimra, karomra, testemre, először kisebbek, aztán nagyobbak, végül egész nagyok.

Kellemesnek nem volt kellemes, de a csodálkozásom nagyobb volt. Olyan nagy, hol felébredtem, és kicsit sajnáltam, hogy az álom eleje a ködbe veszett.

Hallom a hírt, hogy hosszú idő után újra rajthoz állt Semenya, a dél-afrikai atléta. A kihagyás oka, hogy az illetékesek nem nagyon tudják eldönteni, hogy férfi-e vagy nő.

Lehet, csak az én előképzettségem hiányos, de szerintem erre a kérdésre általában nem olyan nehéz választ adni, kissé hosszú időnek tűnik az az egy év, amióta a szakemberek töprengenek a kérdésen.

Ha viszont tényleg ilyen nehéz eldönteni, akkor talán külön kategóriába kellene sorolni. Ismerve az élsport szépségeit, talán nem is lenne egyedül.

Valami reklámkampány folytán már több napja ingyenesen jutok Népszabadsághoz. Időtlen idők óta nem volt a kezemben (más országos napilap sem), így a találkozás szinte az újdonság erejével hat.

Lapozgatom óvatosan, és arra gondolok, hogy egyikünk – vagy mindegyikünk – kissé elvesztette az irányt.

És nem is arra gondolok most, amire ti gondoltok. A lap színvonala ugyanis továbbra is kiváló. Néhány kínos jegyzettől eltekintve vállalhatók, mi több irigyelhetők az írások.

Nagyon alaposan és nagy szakmai műgonddal megírt cikkek sorakoznak itt, legyen az belpolitika, külpolitika, szociológia, kultúra, tudomány, bármi.

A gondom a „kinek?” kérdéssel van. Kinek van arra ideje, hogy nap mint nap átlapozza ezt a 30-40 oldalt, elmélyedjen benne, akárcsak 3-4 írás erejéig.

És annak a társadalmi csoportnak, akinek ideje lenne rá netán, annak van-e igénye ilyeneket olvasni? Kétlem.

Akinek meg lenne igénye, esze, műveltsége, és még nem nullázta le magát agyilag, az örül, ha a gyereknek meg tudja venni a tankönyvcsomagot. Polupista szólamok, persze, de összességében azt hiszem, igazak.

Szóval túl sok mindennek kell összejönnie, túl apró lyukú a szűrő ahhoz, hogy valaki ideális olvasóvá váljon.

És akkor még egy hosszabb bekezdésben lehetne foglalkozni talán a lényeggel, hogy mindehhez hogyan viszonyul az internet.

Kicsit azért utánaszámoltam. Jelenleg 80 ezer példányban jön ki a Népszabadság, ami azt jelenti, hogy matematikailag kb. 2100 darab esik Vas megyére a legnagyobb példányszámú, legbefolyásosabbnak tartott politikai napilapból. Idetehetnék mellé internetes látogatottsági adatokat, de valahogy ízléstelen lenne.

Persze, meleg van meg minden, nem túlságosan nagy öröm visszabiciklizni délután a szerkesztőségbe az ott felejtett szemüvegért, de azért annyi energiám még maradt, hogy újfent rácsodálkozzam arra rítusra, amellyel a magyar ember újra és újra rácsodálkozik arra, hogy hazájában télen hideg van, nyáron meleg.

Mintha csak 10 millió ember summantotta volna el alsó tagozatban azt az órát, ahol a tanár néni aláhúzatta mindenkivel a könyvben a kontinentális éghajlat jellemzőit, mely szerint ezeken a helyeken a klíma már ilyen szélsőségekre is hajlamos: a nyár forró, száraz. a tél hideg, csapadékos.

Régen is volt nyár, csak nem azt mondták, hogy hőségriadó van, hanem hogy „kurva meleg van ma”, télen meg, amikor 3 centis hó esett, akkor nem állt le a vonatközlekedés, a kormány nem számolta össze a vérkészleteket, hanem ellapátolták a havat, a gyerekre meg adtak egy plusz pulóvert.

Teccettünk volna egy kicsit északra, délre, valamerre másfele letelepedni úgy ezer éve.