Álmomban vonzó voltam



Nem emlékszem az elejére, a vége az volt, hogy ujjaimhoz tapadt egy szöszmösz, amit először lazán, később határozottan sem sikerült leráznom onnan. Sőt, egyre több lett rajta.

Aztán a szöszmöszök mellett más dolgok is tapadni kezdtek rám, ujjaimra, karomra, testemre, először kisebbek, aztán nagyobbak, végül egész nagyok.

Kellemesnek nem volt kellemes, de a csodálkozásom nagyobb volt. Olyan nagy, hol felébredtem, és kicsit sajnáltam, hogy az álom eleje a ködbe veszett.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés