Kazetták a múltból 3



Egy napokon át húzódó, takarítással összekötött lakáson belüli átstrukturálás folyományaként kezembe kerültek a régi (20-25 éves) és kevésbé régi (5-10 éves) kazettáim.

Sok van belőlük, becslésem szerint 180-200 darab.

Azt nem mondom, hogy soha nem hallgatom őket, de a havi 2-3 alkalommal történő magnózás még arra sem elég, hogy ne felejtsem el, mik is vannak raktáron.

Kazetták

Egy ilyen univerzális átnézés viszont komoly dolog. Kezembe akadnak több mint két évtizeddel ezelőtti felvételek, melyek még mindig szólnak, rátalálok olyan kazettákra, melyekről mindenféle egykori események, történetek, arcok jutnak eszembe. Szinte kizárólag pozitív értelemben.

A legszebb az egészben, hogy hiába a több évtizedes időtáv, egyetlen olyan kazetta sem akadt a kezembe, amely vállalhatatlan vagy kínos lenne. Éppen ellenkezőleg: győzök rácsodálkozni, hogy – legyen szó egykori nagy nevekről vagy egydalos zenekarokról – milyen magabiztos ízléssel gyűjtöttem be ezeket a zenéket.

Most azt tervezem, hogy módszeresen visszahallgatom az összest. Egészen feldobódtam tőle.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

3
Szólj hozzá!

Please Login to comment
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
kleinhappeljozinga Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés