Gyucsány Ferenc lemondott de mégse, bizalmatlan is meg nem is, hozott ajándékot meg nem is. Olyan jellemzően határozott, az ország érdekeit maximálisan szem előtt tartó módon.
Viszont ideje egy friss, dinamikus utódot keresni. Segítsetek.
Én a következőket tudom elképzelni:
Azt hiszem, eljött az ideje, hogy lassan-lassan eltávolodjak az Indextől. Szép hosszú időszak volt, elismerem minden értékét, műfaj és stílusteremtő érdemeit, mi több, munkatársa is voltam egy darabig a portálnak. A budapestinek és a szerencsétlen sorsú szombathelyi mutációnak egyaránt.
Most viszont már úgy érzem, nem nekem szól.
Lehet hogy korábban is ilyen volt, de most zavar. Valahogy nem vagyok kíváncsi rá, hogy melyik celeb éppen milyét villantotta aznap, mit csinált Beckham, miközben lemaradok egy rakás, számomra fontos dolgokról. A stílus továbbra is izgalmasabb, mint az átlag, de olykor belemerevedni látszik a saját pózába.
Szóval azt hiszem, szép lassan áthelyezem a súlypontot. Az utóbbi időben sok internetes portál nőtt fel észrevétlen, ilyen például a furcsa körülmények között született Zoom.hu.
Vagy csak néhány más tipp:
Figyelő.net
HVG.hu
Napi.hu
Vg.hu
Alon.hu
Gondolom, ti is tudnátok folytatni a sort.
A 10 milliós Magyarországon jelenleg 800 ezer rokkantnyugdíjas van. Szlovákiában 70 ezer.
Nyilván ez így teljesen normális. Ilyen alapokra aztán lehet ám építeni mindenféle tuti dolgot.
A cikket itt tudjátok elolvasni.
Sok-sok év kihagyás után volt szerencsém úgy fél órán keresztül a Viva Tv adását nézni. A műsor címe „Hazai pálya” volt.
Hogy ez mekkora egy fos – mondaná a Belga.
A magyar videók képileg sokat fejlődtek, de a zene ennél nagyobbat csúszott vissza. Gyakorlatilag értékelhetetlen volt a számok mindegyike.
Azon gondolkodtam, hogy vajon a nyolcvanas és a kilencvenes években is ekkora nulla -e a magyar kommersz zene, de kis hezitálás után arra a következtetésre jutottam, hogy azért nem.
És ezt azt hiszem nem az életkorom mondatja velem. Tényleg súlyos a helyzet, nem igazán irigylem azokat, akik ezen nőnek fel. Mondjuk nem kötelező.
Az utóbbi években isten tudja, hogy hány politikai jegyzetet és blogbejegyzést tettem közzé. Nagyjából ennyi értelme volt.
Előre.
Tapasztalataim szerint a politikai, vallási, etnikai, életkori, világnézeti árkok mellet az emberiséget totálisan megosztja a habos puding problémája is.
Egyesek szerint a felszínre csomagolt habot össze kell keverni az alatta levő csokis, vaníliás stb. pudinggal, mások szerint viszont éppen ellenkezőleg: a habot íz és fogyasztás szempontjából teljesen külön kell kezelni.
A két faj közötti konfliktus mélynek és nem feloldhatónak tűnik.
Mivel nem vagyok pénzügyminisztériumi közgazdász, nem tudom pontosan, mivel lehetne rendbe tenni az országot. Viszont van egy gyanúm, hogy ilyenekkel nem:
„A kormány azt javasolja, hogy visszamenőleg január 1-jétől emelkedjen a személyi jövedelemadó 18 százalékos kulcsának sávhatára 1,7 millió forintról 1,9 millió forintra …A munkáltatói járulékok 5 százalékponttal 27 százalékra csökkennek ezév július elsején a minimálbér kétszereséig, majd jövőre e felett is. A rehabilitációs hozzájárulás azonban háromszorosára, 578 ezer forint fölé nő évente. A vállalkozói járulék pedig 1,5 százalékponttal csökken … a magánszemélyek 4 százalékos különadója is megmarad még az idén, jövőre azonban eltörlik. A 20 százalékos áfa 23 százalékra nő 2009 július 1-jén, a béren kívüli juttatások közül az üdülési csekk és az étkezési hozzájárulás eddigi adómentes értékének fele marad csak adómentes.”
A kormány eheti – cirka kétszáztizenhatodik, és nyilván nem az utolsó- adóreformjavaslata itt olvasható.
Mint amikor az akkumulátor fenékzárlatot kap. Lehet töltögetni naponta, lehet próbálkozni, imádkozni, de erő már soha nem lesz benne annyi, hogy elindítsa a motort. Csak reszel, kínlódik, lefullad. Ennyi volt benne. És hát eredetileg sem volt egy nagy szám.
Igaz, a reménytelen kerregés kellemesen elszórakoztatja az utca lakóit.
… csak az elmúlt három nap kicsit sűrű esszenciát hozott.
Még felsorolni is tereh lenne.
Nem is sorolom.
Tudjátok, a Harlem Globetrotters járt az Aréna Savariában.
Itt tudjátok megnézni őket.
Ha jó számolom, ötödször teniszeztem életemben. Először 5-6 év kihagyásokkal űztem a sportot, de két éve átálltam az éves ciklusokra. Merthogy fontos dolog a rendszeresség.
Az idei másfél órámat szombat délután abszolváltam. Akkor volt egy potyapálya.
Bár valószínűleg a leghülyébb számolással szembesül az ember a sport kapcsán, úgy érzem, szeretek teniszezni.
Lelkesedésemmel, rendhagyó mozgás- és ütéstechnikámmal az egész sátor figyelmét le tudom kötni.
A fenti fotó a tavalyi teniszórát, azon belül is az egyik villámszervámat örökítette meg.