Újabb adómaszatolások, ollé! 1



Mivel nem vagyok pénzügyminisztériumi közgazdász, nem tudom pontosan, mivel lehetne rendbe tenni az országot. Viszont van egy gyanúm, hogy ilyenekkel nem:

„A kormány azt javasolja, hogy visszamenőleg január 1-jétől emelkedjen a személyi jövedelemadó 18 százalékos kulcsának sávhatára 1,7 millió forintról 1,9 millió forintra …A munkáltatói járulékok 5 százalékponttal 27 százalékra csökkennek ezév július elsején a minimálbér kétszereséig, majd jövőre e felett is. A rehabilitációs hozzájárulás azonban háromszorosára, 578 ezer forint fölé nő évente. A vállalkozói járulék pedig 1,5 százalékponttal csökken … a magánszemélyek 4 százalékos különadója is megmarad még az idén, jövőre azonban eltörlik. A 20 százalékos áfa 23 százalékra nő 2009 július 1-jén, a béren kívüli juttatások közül az üdülési csekk és az étkezési hozzájárulás eddigi adómentes értékének fele marad csak adómentes.”

A kormány eheti – cirka kétszáztizenhatodik, és nyilván nem az utolsó- adóreformjavaslata itt olvasható.

Mint amikor az akkumulátor fenékzárlatot kap. Lehet töltögetni naponta, lehet próbálkozni, imádkozni, de erő már soha nem lesz benne annyi, hogy elindítsa a motort. Csak reszel, kínlódik, lefullad. Ennyi volt benne. És hát eredetileg sem volt egy nagy szám.

Igaz, a reménytelen kerregés kellemesen elszórakoztatja az utca lakóit.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

1
Szólj hozzá!

Please Login to comment
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
athosa Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés