A futás ellen mindig azt az ellenérvet hallom, hogy unalmas. Hogy kinek mi az unalmas, az nézőpont kérdése, én például a tévéműsorokat, a bulvársajtót és a professzionális sportot tartom unalmasnak. Meg egy vagon hasonló dolgot.

Ami a futást illeti, valóban nem túl izgalmas egy pályán körbe-körbe keringeni– az SZSE-pályára jártam sokáig -, de még ott is találni témát a szemnek; városban és terepen viszont kimondottan szórakoztató tevékenység.

Ma például a Dolgozók útján (Oladon) egy családi ház udvarában felfedeztem egy villamost. Vissza is futottam megnézni, hogy tényleg az-e, vagy csak hallucinálok. Nem hallucináltam. A szerkezet ott áll az udvarban, kissé hátul, kissé kopottan, de láthatóan nagy lelkesedéssel igyekszik megfelelni ennek a szerepének is. A villamosok már csak ilyenek.

A Parkerdőbe vezető útón elég sokan kocogtak ma, többek között előttem is futott valaki pár száz méterrel, így eldöntöttem, hogy részemről verseny lesz. Szépen rá is futottam az úrra – aki persze nem tudta, hogy verseny van -, de mielőtt beelőztem volna, sétálásba kezdett. Tiszta sportdráma.

Más is történt. Kifutottam a Parkerdőbe. Teljesen. Korábban mindig visszafordultam a tetőn, valamiért azt hittem, a busz végállomás még nagyon odébb van. Most kicsivel odébb szándékoztam megfordulni, aztán meglepetésemre megláttam az ismerős tisztást meg a parkolót. Gyorsan el is mentem odáig. Illetve nem olyan gyorsan, de azért elmentem.

A Parkerdőben – merthogy a futás izgalmas dolog – meg meglepődve tapasztaltam, hogy nyitva van a büfé. Vendégek is voltak, nem sokan, de voltak. Erre egyből kedvet kaptam, hogy milyen jó lenne kimenni oda így télen, ücsörögni egyet a fapadokon, közben forralt bort hörpölni.

Mindez belefért 1 óra 36 percbe.

Néhány nappal ezelőtt azon líráztam a szerkesztőségi jegyzetben, hogy mit nem veszek idén, hogy milyen közhelyeket mond a kis herceg, meg egyéb zavaros dolgok.

De tudom, megbocsátotok, főleg mert akkor még nem tudtam, hol lakik a karácsony igazi lelke. Most már tudom, mert rátaláltam a Frontgate.com amerikai webáruházra.

Kiemelek ide két aktuális terméket a polgárházak felturbózására szakosodott oldal kínálatából:

Akinek még ez sem elég, válogasson rogyásig!

Azannya köcsögit az araboknak. Ezek szerint ott nincs válság. Vagy legalábbis tehetségesen álcázzák. Merthogy némi anyagi ráfordítással kiküszöbölik azt a bosszantó problémát, hogy a tengerparton olykor süt a nap, aminek következtében bizony akár még meleg is lehet. Izzadni meg tényleg elég zsenánt, főleg ha valaki milliomos, milliárdos vagy hasonlóan unalmas foglalkozást űz, és van ideje azon bosszankodni, hogy megint nincs semmi légmozgás, ráadásul kurva forró a homok is.

Amint a mellékelt ábra mutatja, Dubaiban igyekeznek kedvébe járni ennek a szimpatikus vendégkörnek. Körülbelül egy év múlva elkészül el ez kis pöpec partszakasz, ahol a hűtött medencék (lejárt lemez) mellett böhöm nagy ventillátorokkal nyomatják az enyhet adó, üde légmozgást a strandolóknak, a homokot pedig alulról hűtik, így nem égeti az ember talpát, amikor sörért és lángosért áll sorban a büfénél.

Az általános vélekedés szerint (már akit érdekel ez) a gazdag országok csesznek a környezetvédelemre. Ez nem igaz. Például Dubai éppen hogy teljes erővel, ventillátorokkal és föld alatti hűtőcsövekkel küzd a globális felmelegedés ellen. Innen.

„Kihagyásos technika” – így lehetne jellemezni a titkos futó edzéstervemet. Ez a rejtelmes szóösszetétel azt takarja, hogy hiába akarok hetente többször is hosszabbat rohanni, már az is csoda, ha a hétvégén egyszer összejön a dolog. De leginkább az sem. Így aztán ma megint két hét kihagyás után vágtam neki a városszélnek, gyakorlatba ültetve a kihagyásos technikát.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ablakon kinézve egy szivacsos, ragacsos, nyirkos, sáros, ködös reggelt láttam, ami sok mindenre csábított, csak futásra nem. De erőt vettem magamon, hogy megint elfussak Olad után a parkerdő felé. És megint egész jól ment a dolog, ezek szerint működik a titkos technika. Nagyon úgy áll a helyzet, hogy futásügyileg nekem csak egyetlen dolog, a meleg tud keresztbe tenni. Pár évvel ezelőtt melegben feküdtem meg az árokparton egy futóversenyen – a rendezők őszinte riadalmára -, és ha meg kell állnom, akkor az kizárólag nyári napokon fordult elő, évente egyszer. A megfekvés után már kicsivel óvatosabb vagyok.

A dolog azért érdekes, mert alapból nem zavar sem a meleg, sem a hideg, elfogadom a világot olyannak, amilyen, és megpróbálok úgy örülni neki, ahogy van.

Szóval még a meleg futónapokra kell kitalálni valamit, ha melegszik az idő, nekifutok a napfénynek. Elvileg cimbi.

Nemhiába hajtogatom már egy jó ideje, hogy a kiskereskedelemben a Lidl a király. A múltkor egy gitárszettet találtam a középső soron, most az izgalmak még magasabbra hágnak.

Kezdjük a szipológiával. Merthogy ebből a szempontból is fantasztikus hely a Lidl. Az ember bemegy tejért, kenyérért és paradicsomos halért, és közben megakad a szeme olyan dolgokon, melyek eddig még életében nem jutottak eszébe, de amikor meglátja őket, egyből rájön, hogy mi hiányzott az életéből.

Például egy digitális időjárás-állomás. Egyik fele kint, a másik fele bent, a kettő között rádióösszeköttetés. Segítségével megtudjuk, hogy mennyi a szélerősség, mennyi csapadék esett, mennyi a hőmérséklet és a légnyomás, a páratartalom és hogyan alakul a személyes hideg- és melegérzetünk. Csupa hasznos dolog, az ember mielőtt reggel öltözködni kezd, csak rápillant a monitorra, és máris tudja, hogy mi a dörgés. Nem is tudja, hogyan nem jutott eszébe valami hasonló szerkezet, hogyan tudott e nélkül élni. A teljes élet csupán illúzió volt.

És – most jön a történet csattanója – mindez a jó csak 15 ezer forintban van, egyharmada a gitárcuccnak.

Majdnem azt írtam, hogy a sárvári Flextronics elég egyéni módon szabadult meg a munkavállalóitól, de nem lenne igaz, mert ez a munkaerő-bérléses módszer nem túl egyedi.

Éljenek a multinacionális cégek, és éljenek azok, akik ezt természetesnek tartják. Éljünk mi.

„Hétfőn kellett volna megkapniuk a fizetésüket, de helyette szombaton reggel csak ötezer forintot kaptak az útra a közvetítő irodájában, szállásukat viszont el kellett hagyniuk. Mások elmondták, volt, aki az esti műszakban még dolgozott, de műszak végére már érvénytelenítették a belépőkártyáját”. A részletek az Origón.