Minden szilveszter délután meglepődöm, hogy atyavilág, én mennyire intenzíven nem kívánom ezt a hátba veregetős, sósat törő, tévét kapcsolgató, sasjóskás, fehérabroszos, konfettis, utcazenés, tűzijátékos, maci álarcos, disznóvicces, poharat fogdosós, petárdadurrogtató, sörös, boros, pezsgős, himnuszos, behányós éjszakát. És ehhez a nem kívánáshoz tartani is szoktam magam.
(A képeket most csináltamn a szombathelyi Fő téren.)
Mindig több könyvet olvasok párhuzamosan, de Frank Schatzing Híradás egy ismeretlen univerzumból című, 550 oldalas művét még a szokásosnál is lassabban küzdöttem le. Így jött ki a lépés.
A könyv a tengerek világát, kialakulásukat, életüket és várható jövőjüket mutatja be. Talán emlékeztek rá, ebben volt szó a finninről, arról, amikor a cápákat élve megfosztják uszonyaiktól, majd egy elegáns mozdulattal visszadobják őket a tengerbe, ahol szépen lesüllyednek a tengerfenékre meghalni.
Közben ehhez találtam egy képet is:
A könyvről eredetileg kritikát akartam írni, de hagyom a fenébe, egyrészt mert nincs hozzá kedvem, másrészt meg amúgy is csak afféle függelék, amit a szerző eredetileg a Raj című regénye kiegészítésének szánt. A Raj egyébként kiváló olvasmány, aki nem veti meg a szórakoztató irodalmat, azt a típust, amikor az író egyszerre tesz bele munkát, energiát, tehetséget és gondolatot egy műbe. (Egyszerűsítve: a Raj az irodalom kategória, A da Vinci kód meg nem az.)
A cápák amúgy egészen lenyűgöztek, igaza van az írónak, amikor azt írja, hogy „minden tekintetben megdöbbentő lények”. Nem akarok itt részletekbe menni, de olyanokat tudnak, hogy 250 kilométerről meghallanak hangokat, képesek az egészen elhanyagolható elektromos mezőket észlelni. És mivel minden élőlényt körülvesz elektromos mező, így nem lehet elbújni előlük, mert mindenhol érzékelik az élő testet, legyen szó iszapról vagy szikla túloldaláról. Ráadásul ha izgulunk, gyorsabban ver a szívünk, a szív pedig elektromos ritmuskeltő. A cápa – ha akar – megtalál.
De nem nagyon akar. Annak, hogy valaki a cápa fogai között hal meg, annyi az esélye, mint egymás után megnyerni két lottóötöst. A Tófürdőn valószínűleg még ennél is kevesebb.
A könyv utolsó harmada már nem annyira izgalmas, de azért itt is vannak érdekességek. Például a tengeri szállításról, melyről én valamiért azt hittem, hogy marha drága, és most kiderül, hogy éppen hogy olcsó, és „hála” az irdatlan méretű konténerszállító hajóknak, egyre olcsóbb lesz. Ez alaposan átrendezi majd a világot. A kilencvenes évek elején egy Sony discman eladási árából 10-12 % ment a szállításra. Ma ennek a tizede. Egy motor szállítása most 100 dollár (kb. 20 ezer Ft), egy televízió 6 ezer, egy videomagnó 400, egy üveg kínai bor 26 forintért utazik át a tengeren.
Akin szeretené csiszolni Amy Winehouse-háttérinformációit és angol nyelvtudását, az kattintson ide, ahol zamatos vadi új sztorikat és fényképeket talál az énekesnő egykori szeretője tálalásában.
Ahogy a hivatalos beszámolóban olvashattátok, a díjkiosztó gála után némi kötetlen eszmecserére került sor a szerkesztőségben. A kulturált és intelligens szórakozás jegyében.
Ez a videó szivárgott ki a szigorúan zárt ajtók mögött zajlott eseményről:
“Ne a petárdázókat szidjuk, van nekik elég bajuk az egójukkal, hanem arra koncentráljunk, hogy védjük a kutyabarátainkat.
Nézzük el a petárdázók egy napig tartó randalírozását.”
Részletek itt.
Egy kis extra:
Ha téli szünet, akkor Bükfürdő. A bejáratnál egy vagyont hagyunk ott, 11 órakor már nincs üres ágy, a büfé – és minden – drága, mint a fityfene, a 260 forintos kávé majdnem ihatatlan, a létesítmény bizonyos szegleteiben még ott bujkál a szocializmus kísértete, kifelé vita a személyzettel, hogy visszakapjuk a letétben hagyott pénzt. Stb.
És mégis. Jövőre télen megint ugyanitt. És nyáron is.
Az a röhej, hogy mindezek ellenére épített strandon sehol nem érzem olyan jól magam, mint Bükfürdőn.
Tudnak valamit.
„Egy emberi szív 1,5 watt teljesítményt ad le.”
(Frank Schatzing: Híradás egy ismeretlen univerzumból)
Szép hosszú listát tudnék összeállítani arról, hogy miért jó férfinak lenni. Ezen listáról azonban feltétlen hiányozna a fenyőfa beállítás pre-karácsonyi feladata.
Elvileg minden egyszerű, rutin és technika kérdése, azonban nincs olyan év, hogy a gyakorlatban ne lépnének fel súlyos komplikációk azon helyszínek egyikén, ahol rám marad ez a tevékenység.
Mondjuk olyan, hogy tátott szájjal csodálkozom a fenyőfák alakjának extrémitásain, különös tekintettel a törzsre, amely annyira egyenes, mint egy pozícióban levő politikus, aztán hazabiciklizem vésőért, kalapácsért, rókafarkú fűrészért és kombinátfogóért, majd jól összeszúratom magam, hogy később a szúrások helyén tekintélyes nagyságú, piros búbok keletkezzenek, melyek égnek, viszketnek, mint a rosseb.
De nem kenegetem magam. Férfidolog.
Közbeszerzési eljárás keretében szert tettem a képen látható 350 oldalas könyvre. (Magyarul: megyei könyvtár.) Ideálisnak tűnik, mert nemcsak egyszerűen a perzsa költemények antológiája, hanem a versek keletkezési hátterét is megvilágítja.
Úgyhogy jaj nektek, kár volt itt kikényszeríteni belőlem az egykori irodalomtanárt, mert tényleg szándékomban áll perzsa versekkel és a hozzájuk tartozó lafatyolással ellátni benneteket. Főleg, amikor nincs semmi hír Britney Spears-ről.
Ez a vers van az előszóban.
Az ember csak egy test külön tagja mind,
Hisz, egy főanyagból van alkotva mind.
A sors hogyha megsérti egyik tagot,
A test mindegyik tagja végigsajog.
Ha más kínja szíved nem indítja meg,
Nem érdemled akkor az ember nevet.
(Sza’dí: Részlet a Gulisztán- ból — Képes Géza fordítása)
Kinyomoztam: a mű valamikor a 13. században keletkezhetett. A költő életéről a következőt találtam. Azt hiszem, elég jellemző az egész soron következő csapatra.
SZÁÁDI, MUSZHÁRIFUDDIN IBN MUSZLIHUDDÍN (1213-1299, más források szerint: 1198-1304) Sírázban született és a bagdadi Nizámijja Kollégiumban tanult. Életét tulajdon leírásából ismerjük; kár, hogy sokat hazudik. Tanulmányai után bejárta Hedzsászt, Jement, Abesszíniát, Irakot. Szíriában keresztesek fogságába esett, és más rabokkal együtt dolgozott Tripoliss sáncainak megerősítésén, míg egyik jó barátja kiváltotta. Sz. hálából elvette megmentője lányát, de az “tűrhetetlen szipirtyónak bizonyult”, amiért, hosszadalmas botrányok után elvált tőle. Ezután Indiába utazott. Mikor Szomnáth egyik hindu templomában sétálgatott, felfedezte a titkos mechanizmust, mellyel a papok az istenséget mozgatták, hogy a hívők csodát lássanak. A templomszolga meglepte Sz.-t, miközben a szerkezetet vizsgálta, úgyhogy kénytelen volt agyoncsapni egy gerendával, nehogy a papok vele végezzenek. 1255-ben hazatért Sírázba, a városba, mely délkeleti fekvése miatt elkerülte a mongol hódítókat. A következő évben Sz. meglepte a helyi uralkodót a Busztán (Gyümölcsös) című hosszú – és mulatságos – tankölteményével, melynek ajánlásában ezt írta: “tanulmányokat állítottam össze a helyes igazságszolgáltatásról, a jófajta kormányzásról, égi és földi szerelemről, alázatról, elégedettségről és hasonló pompás dolgokról”. 1258-ban adta közre leghíresebb művét, a Gulisztánt (Rózsakert). A könyv éles támadásai a zsarnokság ellen és emberbarát, már-már humanista hangja roppant népszerűvé tette szerzőjét; azóta is a Közel-Kelet egyik kedvenc olvasmánya. Sz. prózát, rímes prózát és verset vegyít, és így mond el anekdotát, tanmesét, “morális” történeteket és gnómákat. (A könyv felülmúlhatatlan, másfél évszázad múlva is pompás angol fordítását a magyar Rehacsek Edvárd készítette, aki Bombayben sátorban lakva arabból, perzsából, ó-perzsából és törökből fordított irodalmi és történelmi szövegeket.) (Faludy György)
Ízelítőnek még két darad négysoros a figurától:
1.
“Ó, jaj, szíve nem rezdül a hárfára se meg,
Vágyról, ha beszélsz a kőnek, attól se remeg.
Vágytól ki húzódik, azt te jó messze kerüld –
Üszkös rom e szív, csak keserű füstje lebeg.”
2.
“A jó ember, ha fél cipót fogyaszt el,
másik felét átnyújtja a szegénynek.
A király, mikor lenyelt egy országot,
büfög és a következőre éhes.”
Forrás: Terebes.hu
Sok van mi praktikus, de egy világító kerti járdánál kevés praktikusabb van.
A termékről magyar nyelvű információ itt.
