Nemhiába hajtogatom már egy jó ideje, hogy a kiskereskedelemben a Lidl a király. A múltkor egy gitárszettet találtam a középső soron, most az izgalmak még magasabbra hágnak.

Kezdjük a szipológiával. Merthogy ebből a szempontból is fantasztikus hely a Lidl. Az ember bemegy tejért, kenyérért és paradicsomos halért, és közben megakad a szeme olyan dolgokon, melyek eddig még életében nem jutottak eszébe, de amikor meglátja őket, egyből rájön, hogy mi hiányzott az életéből.

Például egy digitális időjárás-állomás. Egyik fele kint, a másik fele bent, a kettő között rádióösszeköttetés. Segítségével megtudjuk, hogy mennyi a szélerősség, mennyi csapadék esett, mennyi a hőmérséklet és a légnyomás, a páratartalom és hogyan alakul a személyes hideg- és melegérzetünk. Csupa hasznos dolog, az ember mielőtt reggel öltözködni kezd, csak rápillant a monitorra, és máris tudja, hogy mi a dörgés. Nem is tudja, hogyan nem jutott eszébe valami hasonló szerkezet, hogyan tudott e nélkül élni. A teljes élet csupán illúzió volt.

És – most jön a történet csattanója – mindez a jó csak 15 ezer forintban van, egyharmada a gitárcuccnak.

Majdnem azt írtam, hogy a sárvári Flextronics elég egyéni módon szabadult meg a munkavállalóitól, de nem lenne igaz, mert ez a munkaerő-bérléses módszer nem túl egyedi.

Éljenek a multinacionális cégek, és éljenek azok, akik ezt természetesnek tartják. Éljünk mi.

„Hétfőn kellett volna megkapniuk a fizetésüket, de helyette szombaton reggel csak ötezer forintot kaptak az útra a közvetítő irodájában, szállásukat viszont el kellett hagyniuk. Mások elmondták, volt, aki az esti műszakban még dolgozott, de műszak végére már érvénytelenítették a belépőkártyáját”. A részletek az Origón.