Még ne kapcsold le a lámpát!

A világvége késleltetése.

Megtakarításaim

 : jozing / Még ne kapcsold le a lámpát! by

Szombat délelőtti bevásárlói csúcsidő Pécs belvárosában. Az emberek le-föl vonulnak a hatalmas alapterületű, mindenféle könyvkincsekkel telezsúfolt Libri előtt, amelyben rajtunk kívül egy teremtett vásárló nincs, amíg bent nézegetünk, lapozgatunk, ácsingózunk.

„A Gutenberg-galaxisnak valószínűleg annyi” – könyvelem el magamban, aztán arra gondolok, hogy ha még ennél is nehezebb idők jönnének, nem nagyon tudnék mit kezdeni a megtakarításaimmal, melyek könyvekben vannak.

Mivel csak fennkölten vagy hamisan csengő idézetek jutnak eszembe, inkább nem írom le őket, de azt örömmel közölhetem, hogy egy másik pécsi könyvesbolt forgalmát alaposan feldobtam, amikor magamévá tettem három súlyosan leértékelt világirodalmi válogatást: német, osztrák és lengyel novellák, kötetenként 700-1000 forintért.

Irracionális és dacos megtakarítás idős koromra; a bankok meg a politikusok kéretik kint maradni.

Mire költöttem a reálhozamomat?

 : jozing / Még ne kapcsold le a lámpát! / Zene by

A Figyelő (idén arra fizettünk elő) egy komoly cikket áldoz arra, hogy a bankok mennyire vannak rákészülve arra, hogy lecsapjanak a magán-nyugdíjpénztárak reálhozam kifizetéseire.

A háromoldalas írásnak az a tanulsága, hogy nem nagyon.

Ha engem előre megkérdeznek, megspórolhatták volna a cikket. Az átlagos kifizetés ugyanis 76 ezer forint volt, ami még Magyarországon sem akkora hatalmas summa, hogy ez ember azon filózna, hogy le kellene kötni 20-30 évre, milyen jól jön majd ez a kis pénzmag, ha megöregszik.

Helyette kétszer elmegy a Tescóba, és annyi. Legfeljebb öregkorában majd kettőt kihagy.

Nekem 60 ezer forint ütötte a markomat, 12 év alatt ennyit sikerült összefociznia a két alapnak, aminek egymás után tagja voltam.

Bevallom, nekem sem jutott eszembe, hogy ezt a roppant összeget ismételten bankba tegyem, hogy fialtassam újabb 12 évre, így préselve ki öregkoromra újabb 8-10 ezer forintot.

Úgy döntöttem, inkább beton gyeprácsba fektetem váratlan pénzesőt, merthogy az udvarunk az esős évszak alatt egyre inkább egy agyagbányára hasonlít.

A kövek megjöttek, most már csak a kavicságy kellene, meg persze ásni, mérni, lefektetni.

A sárról meg valahogy ez a Cseh Tamás dal jutott eszembe: „Istenem, istenem, micsoda vidék, micsoda ócska vidék” – énekli, merthogy ő nem volt olyan szerencsés, hogy a reálhozamát gyeprácsba tudta volna fektetni.

Tartsuk távol Bánk bánt ez énekóráktól 2

 : Még ne kapcsold le a lámpát! by

Ahogy erről nagy opera coming out-omban beszámoltam, szép lassacskán igyekszem pótolni azt az operatermést, melyet négy évtized alatt kihagytam.

Nem akarom másra kenni dolgot, mert hát a komlói szülőházamban sem ment minden este opera a lemezjátszón, de azt hiszem, az operával – és más klasszikus zenével szembeni – averziómhoz jelentősen hozzájárultak az iskolai énekórák, melynek során mintha azzal versenyzett volna a tanár, a tankönyvíró és a tantervkészítő, hogy ki tudja a szerencsétlen gyerekek minél jobban elriasztani a komolyzenétől.

Azt hiszem, mindannyiunkat sikerült.

Erkel Bánk bánjáról például egészen eddig a hétig – nem kis részben az énekórai élmények hatására – azt gondoltam, biztos valami periférikus, hallgathatatlan képződmény, amelyhez képest még az irodalmi alapmű, Katona József drámája is a szellemi izgalmak csimborasszója. Pedig hát.

Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor kivettem a könyvtárból a dupla cd-t, és egy nyugodalmas órán végighallgattam.

A mű kapásból landolt a képzeletbeli opera Top10-emben, megerősítve abban a hitemben, hogy még itt a peremvidéken is csak a mindenséggel érdemes méricskélni.

De amíg nem sikerül normális oktatást szerveznünk – azaz az ekövetkezendő cirka 50-100 évben – azért igyekezzünk távol tartani a Bánk bánt az iskoláktól.

A Vad lovak szépsége 2

 : jozing / Még ne kapcsold le a lámpát!  tagged Cormac McCarthy / Irodalom / könyv / USA by

Befejeztem Cormac McCarty Vad lovak című regényét, az úgynevezett határvidék trilógiának az első részét. (A második még nem jelent meg magyarul, viszont 3 fontért megvettem a harmadik részt egy londoni piacon.)

Nem akarom fényezni magam, de nekem már akkor gyanús volt a fickó, mielőtt befutott volna a Cohen-film alapjául szolgáló Nem vénnek való vidékkel.

A Vadlovak echte McCarthy-regény, úgy jut mélyre, hogy látszólag csak a felszínt érinti, igaz, annak a durvább felületével foglalkozik, meglehetősen egyszerű és célratörő módon.

Ilyenekre gondolok (a vesszők gyárilag hiányoznak):

“Lesz itten egy kis lárma – mondta John Grady. Vigyázzon meg ne tapossa valamelyik ló.
A kapitány nem válaszolt csak nézte mint legyezi a tüzet. Mikor John Grady ismét kikotorta a revolvert a tűzből. Tompa vörösben izzott a cső vége. Letette a földre és a vizes inggel megfogta a markolatot és a vörösen izzó csövet belenyomta a combján tátongó lyukba.
A kapitány vagy nem tudta mire készül vagy tudta de nem hitte. Föl akart állni de visszaesett és majdnem belecsúszott a medencébe. John Grady már akkor felordított mikor a revolvercső még nem is sercegett a húsában. Ordítása egy pillanat alatt elhallgattatta körülöttük az összes éjszakai állatot. A tűz mögötti sötétben álló lovak ijedtükben fölágaskodtak és mellső lábaikkal a csillagokat kapálták. John Grady egy mély lélegzetvétel után megint felüvöltött s a másik sebbe is belenyomta a csövet; a fém hűlésére való tekintettel ebben tovább tartotta. Az oldalára dőlt és a revolvert a sziklatalajra dobta ahol csörömpölve leszánkázott s szisszenve eltűnt a vízben”.

De ha figyelmesen olvasunk, úgy százoldalanként ilyes útbaigazító, gyönyörű mondatokkal találkozunk.

“Fű és vér. Vér és kő. Egyneművé vált velük. Sötét medalionokat festettek a kövekre az elsőként érkező kövér esőcseppek. John Grady Alejandrára gondolt s Alejandra szomorúságára amit a válla tartásából kiérezni és érteni vélt pedig mit sem tudott róla. Olyan magányosnak érezte magát amilyennek csak gyerekkorában s úgy rémlett neki teljesen idegen ebben a világiban pedig még mindig szereti. Úgy gondolta hogy a világ szépségében titok rejtezik. Úgy gondolta hogy a világ szívverésének rettentő ára van s hogy a világ fájdalma és szépsége valamifajta párhuzamban halad s a tömérdek kiontott vért levonva nem marad más csak egyetlen szál virág látványa”.

Nem írom meg, de ..

 : Még ne kapcsold le a lámpát! / Zene by

Akartam egy bejegyzést tenni az m1-en volt Cseh Tamás-estről, melyet ügyesen felvettem a videóra, és tegnap és ma este néztem vissza,

A színészek – néhány összejött pillanatot kivéve – nem voltak egy nagy számok, de az az 5 perc fekete-fehér Cseh Tamás … hát az … nézzétek meg …

Szóval akartam volna hosszabbat, rendeset írni, de aztán valami elkezdte nyomni a torkomat körkörösen befelé, mellesleg nem Cseh Tamás miatt, henem mert ilyen este volt; így maradt torzó ez a poszt.

Dan Brown és az irodalom

 : Még ne kapcsold le a lámpát!  tagged A da Vinci-kód / Dan Brown / Irodalom / könyvek / kritika by

Amikor jó pár évvel tetőzni látszott A da Vinci-kód-őrület, kötelességemnek éreztem, meg kíváncsi is voltam, hogy mi is ez.

Hogy 3 oldal után meglepetten megállapítsam, hogy nem tudom pontosan mi ez, de az irodalomtól meglehetősen távol áll. De azért kötelességtudóan végigolvastam.

Már akkor mondta néhány rajongó, hogy ne vonjak le elhamarkodott következtetéseket, Dan Brownnak sokkal jobb regényei is vannak, ilyen például az Angyalok és Démonok.

Amire most érkezett el az idő. És 20 oldal után szomorúan meg kell állapítsam, hogy ez sem irodalom. Nem az a baj, hogy ponyva, hanem hogy ponyvának sincs igazán jól megírva.

Szórakoztató meg minden, biztos végig fogom olvasni, talán még élvezem is, de ez a lényegen nem nagyon változtat.

Ismét a fedélzeten

 : jozing / Még ne kapcsold le a lámpát! / Zene by

Néhány hónap kényszerű és önkéntes kihagyás után ismét koncerten voltam. Néhány hete még úgy gondoltam, hogy nem sok értelme ilyesmi macerát bevállalni, a szellemi éhséget egyszerűbb módon, az olvasólámpa alatt is lehet hatékonyan csillapítani.

De aztán meggyőztek, hogy menjünk le az Alterábára. Az elején kicsit húzódzkodtam, de aztán rábólintottam, és így utólag nem bántam meg.

A nemmegbánásom főleg a 30Y miatt van.

A magyarországi koncertektől többek között a sok fantáziátlan kezdő és az önmagukban savanyodott idősebbek miatt ment el a kedvem, de most kicsit megint megjött.

Remélem, lelkesedésem kitart egy darabig.

Akinek nem tetszik, tegye fel a kezét.

Vétkeztem újra 2

 : jozing / Még ne kapcsold le a lámpát! by

Újra két vállra fektetett a kísértés és én újfent nem tudtam kontrollálni magam.

Tegnap délután egy online antikváriumból – miután rájöttem, hogy nincs meg a könyvespolcon – megrendeltem Thomas Mann Varázshegy című regényét, kiegészítve néhány sci-fi klasszikussal, olyanokkal, melyeknek talán megvoltak valamikor, de elvástak az évek alatt, és én szeretném átadni őket fizikálisan is a következő generációnak.

Vétkemet újabb bűnnel terheltem ma délelőtt: a vasútállomáson megvettem az aktuális Time magazint, kissé unva már a provinciális sajtótermékeket.

Önkontroll és önkontroll – mondogatom magamban. Aztán persze megrántom a vállam, és azt hiszem, hogy jól teszem

Nagy szórakoztatók

 : Még ne kapcsold le a lámpát! by

A modern újságírás egyik alapeleme a toposzok használata: az újságíró bizonyos szituációkban bizonyos kifejezéseket használ.

Ez megkönnyíti az újságírók dolgát, és az olvasó agya sincs túlterhelve. Az olvasók többsége ezt díjazza. Szakirodalom itt.

Mindez onnan jutott most megint eszembe, hogy olvasom az MTI képaláírásait.

A távirati iroda munkatársai nem cifrázzák, ha koncert, akkor ott a zenész mindig „szórakoztatja a közönséget”.

Ez néha szódával elmegy, néha azonban meglehetősen humorosan jön ki. Ma például az Exit fesztiválról ilyen képek érkeztek.
—————-

Újvidék, 2011. július 11. Nick Cave szórakoztatja a közönséget a Grinderman koncertjén Újvidéken, Délkelet-Európa egyik legnagyobb könnyűzenei rendezvényének helyet adó erődben, az Exit fesztiválon, 2011. július 10-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Beth Gibbons, a brit Portishead zenekar énekesnője szórakoztatja a közönséget koncertjén Újvidéken, Délkelet-Európa egyik legnagyobb könnyűzenei rendezvényének helyet adó erődben, az Exit fesztiválon, 2011. július 10-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

—————-

Történetesen mindkét előadó bent van a privát TOP 20-amban, így van némi fogalmam, hogy a “szórakoztatás” esetükben mennyire szerencsés szó.

Illusztrálom. Jó szórakozást:

és

Közösségi háló, avagy fanyalgásom a Facebook-film kapcsán

 : Még ne kapcsold le a lámpát! by

Tegnap este – kis utógyújtással – megnéztem a Közösségi háló című filmet, amely a Facebook keletkezési körülményeiről ad némi tájékoztatást.

Nem véletlen, hogy ilyen késéssel vettem a fáradtságot a filmnézésre, igazából nem különösképpen érdekelt, hogy hogyan indult a dolog, mint ahogy az sem, hogy milyen ember a Facebook-tulajdonos (mára csak résztulajdonos) Mark Zuckerberg.

Mérsékelt érdeklődésem utólagos igazolást kapott.

A Közösségi háló (The Social Network) kétségkívül profin megcsinált termék, de valódi sztorija nincs, információs értéke híg, karakterábrázolása elnagyolt, valódi üzenetet nem lehet kihámozni belőle.

Mondhatni, pont olyan, mint a Facebook maga.

Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy a film csak azért készült el, mert a témája divatos, benne van a levegőben, így aztán a nézettség és az üzleti siker eleve garantált. (A 40 millió dolláros költségvetésű film eddig 224 millió bevételt hozott.)

A közösségi hálóról, azaz a Facebook-ról keveset tudunk meg, valamennyit az indulásáról, de azt is csak felszínesen, a bírósági perekre koncentrálva, amelyből határozottan kiderül, hogy az internetes üzlet kemény világ (jé!), Mark Zuckerberg pedig rossz ember vagy jó ember.

Mindeközben David Fincher rendező – és vele együtt mi is – lecsüccsen a dokumentum- és a játékfilm közé, amely lehet, jó néz ki, csak éppen a díszletek mögött nincs semmi.

A film Oscar-jelölései és a három elnyert díj totális tévedések.

Mellette szól, hogy megmozgatja az ember fantáziáját az internetes üzleti siker, illetve a hozzá való kellékek. A film az USA-ban játszódik, ami persze elég messze van Szombathelytől.