Összefoglalva: van itt a szomszédban egy látszólag majdnem tökéletesen működő ország, ami mégsem lehet annyira tökéletes, ha nem tud megoldani egy ilyen primitív ügyet.
Alsós lehettem, amikor a tanárnéni azt a házi feladatot adta, hogy szabad kézzel tépjünk ki színes papírból fát és köréje hulló faleveleket. A kompozícióm – amely a központilag előírt „Ősz” címet viselte – rettenetesre sikeredett. A gyakorlatilag felismerhetetlen „fa” és a hulló leveleket szimbolizáló, random méretű színes papírmartalékok köré jelentős mennyiségű Technokol Rapid száradt oda.
Kettest kaptam rá.
Rendes tanárnéni volt.
És amikor a napokban az új osztrák autómatricát vettem, és valahogy felgányoltam a szélvédőre a belső visszapillantó alá, majd igyekeztem levakarni a régit, a végeredmény erősen emlékeztetett az „Ősz” címet viselő egykori műalkotásomra.
Nem értem, tényleg nem értem.
Itt van a szomszédban ez a majdnem tökéletes ország, a világ egyik legélhetőbb fővárosával, pénzzel teli zsebekkel, irigylésre méltó adóellenőrökkel, kiváló hókotrókkal és Massive Attack-koncertekkel, akkor mit bénáznak ezekkel a körömmel kapargatós matricákkal.
Akkor, amikor mindenkinek, eladónak, sofőrnek, rendőrnek és kisiskolásnak okostelefon lapul a zsebében, akkor, amikor már Magyarországon is vagy egy évtizede megoldottuk ezt a feladatot az e-matricákkal.
Kicsit olyan ez az osztrák őskori matricázás, mint az angoloknál a külön hideg-melegvizes csap. Értelmetlen és kényelmetlen, de ha már egyszer hozzászoktak, akkor minek változtatni.
Mondjuk az állandóság és kiszámíthatóság konzervatív értékek.
Szólj hozzá!