Ha nem lennének ezek a kis fakkok és bennük a megannyi csodálatos kütyü, soha nem tudnánk meg, mire is van szükségünk az élethez.

Azt gyanítom, nem én vagyok a marketingesek álma.

Nem mondom, hogy utálok vásárolni, mert nem igaz.

Élvezettel bogarászom például az olajos magvakat, a sajtokat, a könyveket vagy a karórákat.

Mi több, a múltkor Budapesten – legnagyobb meglepetésemre – egy ruházati márkabolt is egész jól beletrafált az ízlésembe. Mondjuk nem vettem semmit.

És akkor el is érkeztünk a nemvevéshez, amiben tényleg jó vagyok.

Képes vagyok napokig, hetekig vacakolni, javítgatni valamit, festegetni a biciklilámpát, ragasztgatni a képkomponensűvel, csiszkafát fabrikálni vagy elrohadó szekrényt tutujgatni.

Nem hinném, hogy pénzről vagy spórolásról van szó, mert ha összeadok mindent, különösen az időmet, egészen biztosan bukom a bolton.

De valamiért nem szeretek sem kidobni, sem feleslegesen vásárolni.

Ez a hosszúra nyúlt bevezető csak arra szolgál, hogy rávilágítsak, hogy mennyire nincs egyszerű dolga annak, aki impulzusvásárlásra akar csábítani.

De a Lidl és az Aldi, ez a két német gazfickó még engem is képes megingatni.

Általában nagyon céltudatosan futok át rajtuk, de amikor lassítok a középső soroknál, azonnal próbál hatalmába keríteni a fogyasztás édes íze.

Olyan tárgyak vannak itt vagy trükkösen felhalmozva, amikről az ember talán soha nem gondolta, hogy léteznek, de szembesülve velük, szíven üti a felismerés, hogy egész életében ilyenekre vágyott.

Jól jönne például egy komolyabb akkus zseblámpa, hiszen isten tudja, mikor lesz háromnapos áramszünet, földrengés, UFO-támadás, mi meg itt maradunk sötétben, ha nem készülünk.

Vagy mi lenne, ha idén vennék egy műanyag madáretetőt? Roppant formás és csak 600 forint. Ennyit megér az a tudat, hogy tettem valamit szegény ázó-fázó madarakért, akik télen nem lesznek hűtlenek kis országunkhoz.

Egy tisztességes időjárás-jelző állomás is hasznos lenne, reggel már az ágyban tudnám, hány fok van odakint, és a szekrényből már ennek megfelelően venném ki a pulcsit és a pólót..

Hoppá! Most, hogy látom, hogy nagyon jó áron vannak fényvisszaverő futódzsekik. Hogy nem gondolhattam eddig arra, hogy ezek milyen praktikusak!

És miért nem volt eddig bikazsinór az autómban, hiszen bármikor szükség lehet rá, főleg a közelgő télben? Hogy lehetek ilyen felelőtlen? – döbbenek meg, miközben a másik szemem már a lóápoló felszerelésen van. Ki tudja, lehet, hogy egyszer ilyenre lesz szükségem, én akkor mennyire sajnálom majd, hogy ezért bagó pénzért nem vittem el.

Érzem, közel a vesztem, előbb-utóbb a kosaramba dobom azt az okos kis biciklipumpát, és akkor nem kell a benzinkútra mennem évszakonként, végre elintézhetném otthon a pumpálást, ezzel jelentősen javulna az életminőségem.

Merthogy olyan kis dolgokon múlik a boldogság.

Ami itt van előttünk karnyújtásnyira, azokban a bizonyos középső sorokban.