Ó, már nagyon régen akartam írni valami ilyesmit, nem is annyira nektek, mint magamnak. Különösebb oka nincs, a szemeim nem párásodnak be, és ahogy a valóságban, úgy álmaimban is csak módjával járok vissza. De úgy érzem kereknek, hogy ez most elkészült.
Bizonyára nem én vagyok az első, aki észrevette, hogy a diktatúrák vonzódnak az üres pátoszhoz, a sematikus ábrázoláshoz, és úgy egyáltalán: a művészi giccshez.
Az Economist ma tette közzé ezeket a gazdasági mérőszámokat. Biztos vannak, akik ezeknek is örülnek.
Leonard Cohen az a típus, akit viszonylag kevesen ismernek, akik viszont igen, azok számára félisten. Így aztán a hétfő esti budapesti félistentiszteleten meg is jelent annyi ember, hogy lazán megtöltötték a Papp László Arénát. A 74 éves kultikus énekes most először járt Magyarországon. És letette, jaj, de nagyon letette.
Napokban fejeztem be A magyarock története című könyvet. Sebők András és Jávorszky Béla Szilárd kétkötetes, összesen mintegy 1100 oldalas munkája nem annyira a reveláció erejével fogott meg, hanem azzal a hangyaszorgalmú gyűjtő- és rendszerező munkával, amely előtt mindig megemelem a kalapom. De a lexikai finomhangolások mellett igencsak figyelemre méltónak találtam […]
Nincs kellő időm, nincsenek rendes szerszámaim, a kézügyességem sem az igazi, gyakorlatom sem sokkal több, mint amennyi rám ragadt apu mellett, amikor annak idején délutánonként és esténként „mentünk maszekba”.
Nem figyeltem oda, és az elmúlt hónapban is legyártottam jópárat. Főleg a magam szórakozására és gőzlevezetésére, de ha más is kíváncsi rájuk, annak külön örülök.
Már régen elkészült, csak eddig mindig akadt valami, amiről fontosabbnak tűnt posztolni. Nem az első tévedésem az életben.
