Lehet találgatni, hogy vajon ki volt az oka, hogy a laptop ventillátora megállt. Annyit segítek, hogy köze van a képen levő – a blogomban már többször feltűnt – élőlényhez.

Ahogy a Prédikátor könyvéből tudjuk, mindennek van ideje: a születésnek, a halálnak, az építésnek, a gyógyításnak, a nevetésnek és a jajgatásnak is.

Az kimaradt a szent iratokból, hogy a bankolásnak is van ideje: mert eljő a nap, amikor az ember kénytelen átgondolni, hogy melyik pénzintézettel hogyan is áll.

Nem azért, mintha olyan nagy összeg lenne ezeken a számlákon, hanem mert éppen ellenkezőleg.

A banki tevékenységek áttekintéséhez is nagyjából annyi kedvem volt, mint egy fogászati ellenőrzéshez, de a havi kivonatok végén éktelenkedő banki díjak mégiscsak arra kényszerítettek, hogy lemenjek kalmárba.

A kalmárkodás mellett azért próbáltam a tevékenység romantikus, lírai oldalát is megtalálni.

Először félsikerrel.

A félsikerhez tartozik az egyik banknál történt látogatásom, ahol azt firtattam az ügyintézőtől, hogy mit is takar a havi elszámolásokon a “Mobilinfo” nevű 90 forintos tétel. Az ügyintéző – egyébként egy kedves, segítőkész hölgy – azt mondta, hogy ezért a pénzért sms-eket kapok a tranzakciókról.

Mondtam, hogy én semmi tranzakciós sms-t nem kapok, és ez így van jól.

A hölgy matatott egy darabig a számítógépében, majd azt mondta, hogy valóban le van mondva a szolgáltatás, de a bank ezt csak félig hajtotta végre: a szolgáltatást már nem adja, de a pénzt kiszámlázza rá.

Jól derültünk, és én ezt a közös mosolyt – nem tudom melyikünké volt őszintébb – a történet lírai vonulata közé soroltam, de a fejlemény epikai továbblépésre ösztöként.

Éjjel vadul belevetettem magam a különböző banki konstrukciók összehasonlításába.

Csomagok, sávhatárok, alapdíjak, kapcsolt kedvezmények, minimáldíjak, bankkártyák, díjmentes szolgáltatások (ez a kedvenc!), utalások bankon belül és kívül, papíralapon és elektronikusan.

Táblázatokat szerkesztettem, osztottam szoroztam, hogy egyszer az jöjjön ki, hogy hatalmas különbségek vannak bank és bank között, egyszer meg meg az, hogy nagyjából teljesen mindegy.

Mondhatnám, hogy itt ment el a kedvem az egésztől, de ez nem lenne igaz, a fogorvostól sem a rendelőben megy el az ember kedve.

Epikus konzekvencia: ez olyan játék, mint a rulett – mindig a bank nyer.

Lírai konzekvencia: azt választom, ahol legszebben mosolyognak.

Az Új Széchehnyi Terv hivatalos oldalára keveredtem, ahol egyrészt az a kérdés fogadott, hogy „Mit mutatnak az óriási számok?”, másrészt pedig arra biztatnak, hogy „Nézz a számok mögé!”

Nos, be kell vallanom, néhány kollegámmal együtt már évek óta azon dogozunk, hogy az óriási számok mögé nézzünk, de ez nem olyan egyszerű, itt nem részletezendő okok miatt.

Másrészt talán nem is kell a számok mögé nézni, elég ha eléjük nézünk, és akkor is észrevesszük azt, amit nem lehet nem észrevenni.

Csak annyit kell átgondolni, hogy honnan hova jutott az ország az „óriási számok” segítségével.

Tessék kinézni az ablakon, megnézni a fizetési csíkot (ha van) és a bankszámlát (ha érdemes).

Az oldalt egyébként kemény 44 (!) ember like-olka Facebookon a 10 millióból. Ez nem egy óriási szám, de azért e mögött is annyi de annyi dolog van.

Nem vagyok közgazdász, és mentségemre legyen mondva, nem is akarok annak látszani.

És biztos van is rá magyarázat, csak az én ostoba fejembe nem érnek össze a szálak.

Szóval azt nem értem, ha van egy borzalmas hatékonysággal, korrupcióval urambátyám viszonyrendszerrel terhelt politikai állami szektor, és egy fürgébb, hatékonyabb, de az állam által megnyomorított magánszektor, mitől lesz jobb, ha még nagyobbra puffasztjuk a politikai állami szektort , és még jobban megnyomorítjuk a magánt?

Miért jó az, ha kevesebb a bevétel és több a kiadás?

Jó, azt értem, hogy sokaknak jobb lesz, de úgy általában kérdezem.

És a címben már időben jeleztem, hogy ostoba vagyok.

Ígéretemhez híven kitakarítottam a kis irodát.

Miközben a bútorokat ide-oda húzogattam a néhány négyzetméteren, azon járt az agyam kemény néhány másodpercig, hogy a takarítási módszerek két nagy csoportra osztatók.

1. Látszatcentrikus takarítások
2. Strukturális takarítások

Látszatcentrikus egy takarítás, ha a munkálatok során a felmosás és a bútorok kifényezése a lényeg. Söpréssel nem bíbelődünk, egy vödörbe nyomott moppal kikerüljük a tárgyakat, miközben a bútorok vízszintes felületét valami csillogó anyaggal kenjük be. A polc alatt rohadó almacsutka, a szekrény tetején levő ujjnyi por vagy az íróasztal mögötti pókháló marad, az alkalmi vendégek úgysem veszik észre.

A strukturális takarításnál mindenekelőtt alaposan leporolunk és összesöprünk. Elhúzzuk az asztalt, odébb lökjük a számítógépet, felállunk a székre, átválogatjuk az asztalon felgyülemlett kacatokat és kirázzuk az udvaron a szőnyeget. Mellékesen felmosunk és fényezünk.

Az országra a sok parasztvakítás látszatcentrikus fényezés után nyilván ráférne egy strukturális takarítás is, csak éppen az ilyen jellegű takarító jó ideje hiányszakma.

És most jól és bátran odamondogattam.

Lehet, hogy mégiscsak ki kellett volna takarítanom délután a kicsi, de barátságos irodámat.

Csak hát kint esett az eső, fújt a szél, az ablaknyitással bejött volna a hideg, és a szőnyegek kirázása is macerás lett volna ilyen időben.

Így hát munkám végeztével gondolkodtam egy kicsit, belebámultam a közeledő ködös, nyirkos estébe, és holnapra halasztottam a dolgot.

Lehet, kár volt. Ugyanis kötelességtudó ember lévén Dionüszoszt kizárom az irodából, és zavar, ha nem végzem el a feladatot, még akkor is, ha azt magam jelöltem ki magamnak.

Ha nem lenne ez apró kis lelkiismeret-furdalásom most este, talán nehezebben jutnának be agyamba a kellemetlen gondolatok, melyek az utóbbi hetek hazai híreit olvasva gyűltek össze. Nincs határozott alakjuk vagy mondanivalójuk, csak felhőt alkotnak és elzárják a napot.

Valami olyasmit a homályos üzenete a felhőnek, hogy nincs olyan irány, amely ne a sötétség felé vinne bennünket.

Brrr.

Holnap mindenképpen kitakarítok.

Amikor koradélutám megérkezett a “Csődör érkezett a veszprémi zebrákhoz” című MTI-hír, már akkor kerekebb lett a szemem.

Később – további hangulatjavításként – megérkezett a folytatás is.

“JAVÍTÁS – Csődör érkezett a veszprémi zebrákhoz

Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 2012. szeptember 12. 13:17 órakor kiadott, Csődör érkezett a veszprémi zebrákhoz című anyagunk 1. bekezdésében a szöveg helyesen:

…a tenyészmén vendégségbe érkezett, hogy szaporulatról gondoskodjon az állatkertnek.”

—-

Most, hogy felkeltettem az érdeklődéseteket, úgy illik, hogy tájékoztassalak benneteket az egész sztoriról:

——————

Csődör érkezett a veszprémi zebrákhoz

Zebracsődörrel bővült a Veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark afrikai szavanna kifutója; a tenyészmén vendégségbe érkezett, hogy szaporulatról gondoskodjon az állatkertnek.
Az ötesztendős győri csődör csupán tenyészkihelyezésbe érkezett az állatkertbe, és mivel előző bemutató helyén már bizonyított, reméljük, hogy a veszprémi zebrakancákat is sikerül meghódítania – közölte Szabó Petra projektmenedzser szerdán az MTI-vel.
Hozzátette: a mintegy egy hektár nagyságú kifutón a zebrák egy négyfős zsiráfcsapattal és a szélesszájú orrszarvúcsaláddal osztoznak.
Az alföldi zebrák az afrikai szavannák jellegzetes növényevői. Mind a nyílt, mind az erdős szavannákon megtalálhatóak csapatai, de legszívesebben a víz közeli területeken legelésznek. Zoológusok szerint a zebra csíkjai az álcázást szolgálják. Egy magas fűben álló, mozdulatlan zebra gyakorlatilag észrevehetetlen egy oroszlán számára, mivel a zebra elsődleges ragadozója, az oroszlán színvak. A csíkok emellett a társas viselkedésben is szerepet játszhatnak, a mintázatban található apró eltérések az egyedek elkülönítését szolgálják.