Mert ostoba vagyok



Nem vagyok közgazdász, és mentségemre legyen mondva, nem is akarok annak látszani.

És biztos van is rá magyarázat, csak az én ostoba fejembe nem érnek össze a szálak.

Szóval azt nem értem, ha van egy borzalmas hatékonysággal, korrupcióval urambátyám viszonyrendszerrel terhelt politikai állami szektor, és egy fürgébb, hatékonyabb, de az állam által megnyomorított magánszektor, mitől lesz jobb, ha még nagyobbra puffasztjuk a politikai állami szektort , és még jobban megnyomorítjuk a magánt?

Miért jó az, ha kevesebb a bevétel és több a kiadás?

Jó, azt értem, hogy sokaknak jobb lesz, de úgy általában kérdezem.

És a címben már időben jeleztem, hogy ostoba vagyok.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés