Miközben igyekszem utólag kutyaügyben tájékozódni, eszembe jutott, hogy Londonban divatba jött a gyermekpóráz.

Azt nem mondom, hogy tömegével van, de azt sem, hogy ritka látvány az az anya, aki a csemetéjét pórázon vezeti.

Először azt hittem, hogy poén, a tizediknél már nem ezt gondoltam.

Ma valamiért felébredtem hajnali háromnegyed ötkor, és legnagyobb meglepetésre még tök sötét volt.

Mivel nem akartam lámpát gyújtani, türelmesen pislogtam, hogy mikor lesz annyi fény, hogy olvasni tudjak.

Háromnegyed hatig kellett várnom.

Ennek a nyárnak is vége.

Megkaptam a nyugdíj reálhozamot.

Olvasom, hogy „jóváhagyta a kabinet a BKV-nak még korábban megígért 19 milliárd forintos állami támogatás második részletének, kilencmilliárd forintnak az átutalását” (innen).

Hát nem tudom.

Nem tudom, hogy miért kell az egész országnak kell a zsebébe nyúlnia azért, hogy a fővárosi közlekedés ne omoljon össze, hogy az öreg, lestrapált, olykor kigyulladó gépjárműpark még egy kicsit mozogni tudjon, hogy a rendszer továbbra is le tudja fölözni az országba érkező közlekedési EU-támogatás jó részét.

Ahelyett, hogy az egész céget, 4-es metróstól, nokiás-dobozostól, menedzsmentestől felszántanák és a helyét behintenék sóval. (Ha nem vitte haza valaki időközben a jégmentesítésre használt sót.)

Elképzelem, ahogy a Vasi Volán bejelentené, hogy a szombathelyi tömegközlekedés az összedőlés szélén van, jó lenne, ha a közgyűlés hozzávágna azonnal a 160 millió forintot.

Ha jól számolom, ez az arány, annyi jelentős különbséggel, hogy a közgyűlés a szombathelyi emberek pénzéből jótékonykodna, a kormány viszont mindenkiéből jótékonykodik, többek között a szombathelyiekéből is.

Azaz Szombathely lakói cirka 160 millióval járultak az idén hozzá a BKV-s sikertörténethez. Jó reggelt!

A megyeháza udvarában ment a karneválszínházi próba, a felügyelet viszont nem dőlt be a trükknek, és megbüntette a színészeknek a bejáratnál parkoltatott kellék-autóját, amelyet egy papír és egy golyóstoll segítségével kelléknek próbáltak álcázni.

Csányi Vilmos azok közé tartozik, akik böhöm nagy tudásuk ellenére is tudnak egyszerűen, érthetően fogalmazni.

Ha rajtam kívül csak egy ember olvassa el ezt, már akkor is érdemes volt ezt kiszekennelni az újságból.

——————-
„Hogyan is lennének képesek a mai gyerekek megtanulni az emberi kapcsolatok kialakítását, kezelését, megszakítását, amikor ennek módját a szüleiktől nem tudják ellesni?” – veti fel Csányi Vilmos. Akkor, amikor egy magyar átlagosan napi 4,5 órát tölt passzívan a televízió előtt ahelyett, hogy produktív tevékenységet végezne, vagy mondjuk a gyermekével beszélgetne, nem lehet csodálkozni azon, hogy a fiataloknak nincsenek jól működő, valódi kapcsolataik. Hiszen sok interakció kell ahhoz, hogy kiderüljön, kivel is tud valaki együttműködni. (Figyelő, 2011. augusztus 4.)

———————-

Több más USA állam után Indianában sem kötelező tantárgy már a kézírás. Nincs megtiltva, de az iskolákra bízzák, hogy tanítják-e vagy nem – olvasom.

Ehelyett sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a gépelésre, illetve arra, hogy a gyerekek ki tudják nyomtatni a digitális szöveget.

A nyilatkozó amerikai illetékesek szerint a mai életben a diákoknak sokkal fontosabb kézségeket kell elsajátítaniuk az iskolákban, mint a kézírás, amelyet a való életben már alig-alig használnak, meg a diákok számára is csak nyűg.

Az érvelésben kétségkívül van ráció, tehenet sem tartunk otthon, mégis van tejünk, de valahogy olyan szomorúan vészjósló ez az egész. Vagy csak én, a kivetkőzött magyartanár érzem így?

Egyre több helyen olvasom, hogy arra számítanak, egy újabb gazdasági válság van kibontakozóban.

Ha optimistán nézem, Magyarországon ebből valószínűleg nem érzünk majd olyan sokat, lévén kis hazánk permanens válságban van minimum 6, maximum 1000 éve. Egy válsággal több vagy kevesebb, mit számít az.

Ha kevésbé optimistán nézem, akkor eszembe jut, hogy egyre többen pedzegetik, hogy Kína sem lesz az a nagy megváltó, mivel növekedésének zömét a belső beruházások adják, azokat meg sokszor ész nélkül hajtották végre helyi pártvezetők, csak hogy mutassák, hogy milyen fasza minden (ismerős?). Így előbb utóbb ott is szivárogni fog a piros lufiból a gáz, ami aztán végképp nem használ majd a világgazdaságnak.

Meg amúgy is. Van egy elhibázott gazdasági modell, egy nem fenntartató életforma, ami láthatóan befulladt: azt erőltethetjük izomból, ami nem fog működni.

Mintha csak egy tengelytöréses motort próbálnánk olajozással megjavítani.