Kínai szegény teremtmény, és bűnömet tovább tetézi, hogy az Ikeában vettem. Viszont tessék a szándékot nézni.

Semmi elektromosság, pont annyira igazi felhúzhatós, amennyire kinéz, ketyeg, verdesve csörög, ha elfeledkezem róla, megáll.

Autentikusságát tovább javítja, hogy egy-két perc csúszása mindig van, hol siet, hol késik, amilyen kedve van, de nem nagy ügy, hetente-kéthetenbe nagyjából beállítom.

Már 4-5 éve megvan.

Ha eljön az ideje, megint ilyent veszek, de az már nem kínai lesz, és nem az Ikeából.

Már persze akkor, ha más is lát bennük fantáziát.

Biztos igazságtalan a rendszer, biztos iszonyú nehéz a kispártoknak, biztos iszonyúan nehéz a civil szervezeteknek, hogy össze kell vakarni 1 százaléknyi vagy hasonló mennyiségű kopogtatócédulát.

Másrészről viszont sem tavasszal, sem most ősszel egyetlen szervezet sem kopogott be hozzám, hogy esetleg kellene nekik valami.

No nem mintha hiányoznának.

De én ezt magyarra úgy fordítom le, hogy azért nehéz összegyűjteni a kopogtatócédulákat, mert nem nagyon gyűjtik.

Vagy azért, mert nincs ember, aki gyűjtse, vagy nincs lendület, amivel gyűjtenék. Akkor viszont?

Miután elmondtam a véleményemet az új pécsi Széchenyi térről (és elmondták mások is), közzéteszek még néhány pécsi képet.

Azonkívül, hogy a közelmúltban készültek, semmiféle apropójuk nincs, illetve annyi mégiscsak van, hogy rendet igyekszem vágni a számítógépem asztalán, és véletlenül rájuk akadtam.

Az első kép a mánfai templomról készült. Mánfa Komló és Pécs között van, ha arra jártok, álljatok meg, nem fogjátok megbánni.

Pécs, a Király utca egyik (majdnem) vége:

Egy bohém kézművesüzlet belső udvara:

Marcipánbolt marcipánkaktuszokkal a kirakatban:

Az ismert lakatfal egyik részlete:

Tegnap dicsértem az aktagyári munkásokat, amit nem is szívok vissza, mert úgy igaz, ahogy van.

Ettől függetlenül még egy jókora körmös kijárna azoknak, akik felelősek a magyarországi elektronikus ügyintézés intézményéért.

Most este elhatároztam, hogy nem húzom fel magam megint, így nem írom le mindazokat a főneveket és mellékneveket, melyek eszembe ötlöttek azokról, akik kitaláltak ezt az ügyfélakapus, abeves, nyilvantartós, apehjavás összetaknyolt istencsapását.

Nem tudom, kik tervezték, kik készítették, miért pont ők és miért pontosan annyiért, amennyiért, az viszont gyanítható, hogy egy ilyen cuccal nem jutnának be egy középiskolás számítástechnikai vetélkedő megyei döntőjébe.

Gondolom csuklanak is rendesen.

Zaklatottságomat mi sem jellemzi jobban, hogy életemben először megkóstoltam egy Cola Lightot, és úgy csináltam, mint az elektronikus ügyintézés felelősei: egy darabig győzködtem magam, hogy jó ez, csak szokni kell.

De szép is volt egykor, így augusztus vége felé.

A nap ereje már gyengül, de csak pont annyira, hogy simogató legyen, a növények színei mélyebbek, filozofikusabbak, a hangok tompábbak, és az egész természet bölcsebbnek, tapasztaltabbnak látszik, mint a nyár eleján.

Az emberek megjöttek a nyaralásból, bőrük két árnyalattal barnább, mint a szokásos, arcuk simább, szájuk mosolygósabb, mozdulataik megfontoltabbak.

Na ilyenkor volt szép az ürességtől kongó iskola egyik kistermében pótvizsgáztatni.

Nem tudom, van-e annyi pénz, amennyiért napi 8 óráért egy irodában üljek és papírokat töltögessek ki évtizedekig, viszont az ablak túlsó oldalán mintha jó irányba változnának a dolgok.

Ma például kimondottan pozitív élményem volt mind a szombathelyi okmányirodában, mint az önkormányzat földszinti ügyfélfogadójában.

A két – értelmes, kedves, jól tájékozott – hölgyön kimondottan azt lehetett érezni, hogy meg akarják oldani az ügyemet, és ez már nem az első alkalom.

És hát nem rajtuk múlik, hogy olyan a szabályozás, amilyen.

A budapesti nagyokosoknak lehet, őket kellene megkérdezniük, mielőtt egyre ijesztőbb bürokratikus útvesztőket kreálnak a minisztériumi íróasztalok mögött.

Az útvesztők mibenlétére most nem térnék ki, meghagyom a posztnak a pozitív kicsengését.

A tegnapi Balázs Pali (Miklósnak Balázs Pál) videó csak enyhe bemelegítés volt a mai hard-core cucchoz képest.

Az alábbi három percben (sokkal hosszabbnak tűnik) személyes nagy politikus-kedvencemnek, Schmuck Andornak,a Magyarországi Szociáldemokrata Párt főpolgármester-jelöltjének kampány-klipjét láthatjátok.

Andor nemcsak zeneileg és szövegileg hozza a tőle elvárt szintet, de egy ravasz trükköt is bedob. 0:14-nél egy „Mindnyájunknak el kell menni, Október 3” feliratú óvszert is villant.

A klip elején egy tizedmásodpercre feltűnik a 18-as karika is.

A kis hamis.

Az utóbbi egy-két hétben kissé megkeveredett az alapjáraton is meglehetősen labilis bioritmuson. A megkeveredés azt jelentette, hogy a nappalok és éjszakák némileg összemosódtak, kollegáim csodálkozva vették tudomásul, hogy az e-mailjeim egy részét meglehetősen szokatlan időpontban, mondjuk hajnali 3 és 4 között írom.

Hogy vissza tudok-e állni az alapjárati labilis üzemmódba, még nem tudom, viszont tudományos figyelem alá vettem azokat az álmokat, melyek akkor születnek, ha reggel 6 és 7 között alszom el egy kis hajnali e-mail vagy olvasás után.

Ezek az álmok sokkal erősebbek, plasztikusabbak, élesebbek, mint a normál éjjeli álmok. De lehet, csak élénkebben emlékszem rájuk.

Valamelyik nap például azt álmodtam, hogy kívülről beleugrottam az univerzumba. Levegőm volt frankón, azzal nem volt gond, viszont az némi aggodalommal töltött el, hogy hogyan tudok majd valami bolygóra vagy hasonlóra landolni, tekintettel a világegyetem meglehetősen szellős berendezésére.

Előzmény: Óra 1. Karcos történet

“Jó helyen van ez a kocsi. Te vagy rossz helyen.”