Annyira zaklatott lettem, hogy ittam egy Cola Lightot 1



Tegnap dicsértem az aktagyári munkásokat, amit nem is szívok vissza, mert úgy igaz, ahogy van.

Ettől függetlenül még egy jókora körmös kijárna azoknak, akik felelősek a magyarországi elektronikus ügyintézés intézményéért.

Most este elhatároztam, hogy nem húzom fel magam megint, így nem írom le mindazokat a főneveket és mellékneveket, melyek eszembe ötlöttek azokról, akik kitaláltak ezt az ügyfélakapus, abeves, nyilvantartós, apehjavás összetaknyolt istencsapását.

Nem tudom, kik tervezték, kik készítették, miért pont ők és miért pontosan annyiért, amennyiért, az viszont gyanítható, hogy egy ilyen cuccal nem jutnának be egy középiskolás számítástechnikai vetélkedő megyei döntőjébe.

Gondolom csuklanak is rendesen.

Zaklatottságomat mi sem jellemzi jobban, hogy életemben először megkóstoltam egy Cola Lightot, és úgy csináltam, mint az elektronikus ügyintézés felelősei: egy darabig győzködtem magam, hogy jó ez, csak szokni kell.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

1
Szólj hozzá!

Please Login to comment
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
kiscsákó Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés