Tegnap dicsértem az aktagyári munkásokat, amit nem is szívok vissza, mert úgy igaz, ahogy van.

Ettől függetlenül még egy jókora körmös kijárna azoknak, akik felelősek a magyarországi elektronikus ügyintézés intézményéért.

Most este elhatároztam, hogy nem húzom fel magam megint, így nem írom le mindazokat a főneveket és mellékneveket, melyek eszembe ötlöttek azokról, akik kitaláltak ezt az ügyfélakapus, abeves, nyilvantartós, apehjavás összetaknyolt istencsapását.

Nem tudom, kik tervezték, kik készítették, miért pont ők és miért pontosan annyiért, amennyiért, az viszont gyanítható, hogy egy ilyen cuccal nem jutnának be egy középiskolás számítástechnikai vetélkedő megyei döntőjébe.

Gondolom csuklanak is rendesen.

Zaklatottságomat mi sem jellemzi jobban, hogy életemben először megkóstoltam egy Cola Lightot, és úgy csináltam, mint az elektronikus ügyintézés felelősei: egy darabig győzködtem magam, hogy jó ez, csak szokni kell.

De szép is volt egykor, így augusztus vége felé.

A nap ereje már gyengül, de csak pont annyira, hogy simogató legyen, a növények színei mélyebbek, filozofikusabbak, a hangok tompábbak, és az egész természet bölcsebbnek, tapasztaltabbnak látszik, mint a nyár eleján.

Az emberek megjöttek a nyaralásból, bőrük két árnyalattal barnább, mint a szokásos, arcuk simább, szájuk mosolygósabb, mozdulataik megfontoltabbak.

Na ilyenkor volt szép az ürességtől kongó iskola egyik kistermében pótvizsgáztatni.