Óra 3. – A ketyegős 3



óra

Kínai szegény teremtmény, és bűnömet tovább tetézi, hogy az Ikeában vettem. Viszont tessék a szándékot nézni.

Semmi elektromosság, pont annyira igazi felhúzhatós, amennyire kinéz, ketyeg, verdesve csörög, ha elfeledkezem róla, megáll.

Autentikusságát tovább javítja, hogy egy-két perc csúszása mindig van, hol siet, hol késik, amilyen kedve van, de nem nagy ügy, hetente-kéthetenbe nagyjából beállítom.

Már 4-5 éve megvan.

Ha eljön az ideje, megint ilyent veszek, de az már nem kínai lesz, és nem az Ikeából.

Már persze akkor, ha más is lát bennük fantáziát.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

3
Szólj hozzá!

Please Login to comment
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
jozingamarketinguszkiscsákó Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés