Hogy pozitív lecsengése legyen a mai napnak, rátaláltam erre a hírre, amely egy ígéretes magyar találmányról szól: itt a napelemes cserép.

Egész komolynak tűnik a dolog, azt írja például a cikk, hogy „ technológia magában hordozza a bővíthetőséget, a vevő pillanatnyi anyagi helyzete szerint akár néhány cseréppel is elkezdheti a rendszer kiépítését, később pedig további elemeket vásárolhat hozzá. Egy számítógép üzemeltetéséhez már négy darab cserép is elegendő, egy hűtő működtetéséhez nyolc cserép szükséges. Három-ötszáz darab már biztonságosan kiszolgálja egy átlagos családi ház energiaigényét, beleértve az elektromos hálózatot és a fűtési rendszert is.”

Amúgy is egyre inkább érdemes a témával foglalkozni.

A teljes cikket itt tudjátok elolvasni!

Osztott szorzott a TV2 híradója, és azt mondta, ha jól emlékszem, hogy cirka 200 millió forintot fizetett ki a BKV három vezetőjének a végkielégítésére.

A cég amúgy több milliárd forintot tervez idén erre a célra.

Egy megkérdezett, roppant szimpatikus BKV-s hölgy azt mondja, hogy egyelőre nem tud mit mondani, majd vizsgálódnak, utánanéznek.

Na mármost sztem egy kicsit is normális országban sem a hölgy, sem a munkatársai nem vizsgálódnak, nem nézegetnek, hanem kimegy a rendőrség, az ügyészség, aztán kurvára megbilincselnek pár embert, a többit meg majd a bíróság előtt.

Néhány perccel később egy másik tudósításban Balatonlelle polgármestere azon panaszkodik, hogy a fránya szállásadók nem akarják befizetni az idegenforgalmi adót.

Nézegetem a Kimozduló.hu kommentjeit, és megállapítom, hogy a fránya olvasók valamiért igen hektikusan hajlandók hozzászólni a cikkekhez. Hol hozzászólnak, hol nem. Inkább nem. Pontosabban több ezer látogatóra jut egy-egy hozzászólás. Ismerve az országos számokat, na és az én hozzászólási kedvemet, ez sajnos teljesen normális. Ez egy letompított ország. Tompiland.

Lehetne azt csinálni, mint néhány szerkesztőségekben, hogy újságírói segédlettel generálunk álnéven okos hozzászólásokat, de ez elég mókuskerék, no meg unalmas is, inkább abban bízunk, hogy majd idővel aktivizálódik a nép. Pedig nem.

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” – mondta valamelyik nagyon trendi és nagyon kortárs gondolkodó.

Márpedig ha valakik tudják a tutit, azok a nagyon trendi és nagyon kortárs gondolkodók.

Globálisan gondolkodni annyit jelent például, hogy az ember tudja, hogy milyen fasza nyári folyóparti, városi plázsok vannak mondjuk Párizsban vagy Bécsben. Hogy Budapesten van-e éppen , azt nem tudom (gondolom attól függ, lehet-e magánzsebbe szakítani belőle vagy nem), de pár héttel ezelőtt Baján láttam egy überfrankó szabadstrandot a Sugovica partján.

A lokális cselekvés pedig annak a kérdésnek a komoly felvetése, hogy miért ne lehetne Szombathelyen is plázs. Még lokálisabb a helyszín választása: a szerkesztőség előtti Perint-parti folyószakasz, ami gyönyörú, de – ahogy a mellékelt fotók mutatják – egyelőre teljesen kihasználatlanul csak úgy van.

Nem kellene ide nagy befektetés, talán kicsit megduzzasztani a Perintet, pár forduló homok a billenős IFÁ-val, kis infrastruktúra, környezetszépítés, napernyők, aztán már jöhetnének is a beach house-ok, kávézók, lángososok, bikinis lányok strandröplabdával a hónuk alatt, srácok menő napszemüveggel.

Mi meg kitelepszünk az irodai tömb elé, nyitunk egy szörfkölcsönzőt, és ironikus mosoly jelenik meg a szánk sarkában, ha meghalljuk a válság szót.

Persze, hogy profán, túlzó, erőltetett, és valljuk be, kissé béna megoldás Isten képbe hozása az utcai kerékpározás témája kapcsán, de azért valahogy nem tudok csak úgy napirendre térni a látvány felett.

Profi triálosokat (ez a neve ennek a bringás műfajnak) közelről először a tavalyi Balatone Fesztiválon láttam, amely mind helyszínileg, mind időpontjában összeesett valamelyik nagy kerékpáros találkozóval.

Az egyik tóparti büfé teraszáról – olykor a koncertek helyett – órák hosszat el tudtam nézegetni, ahogy mondjuk helyből felugratnak kétméteres rámpákra vagy éppen hátsó keréken egyik part menti kőről a másikra szökkelnek.

Itt készült az alábbi fotó is.

Most pedig megtaláltam ezt a videót (a lényeg olyan egy percnél kezdődik, addig főleg hangulati előkészítés van), amely bizonyíték arra, hogy a newtoni fizika legyőzhető, és mivel az egész mai világképünk a newtoni fizikán alapul, innen már viszonylag könnyen le lehet vezetni az anyagi világ relativitását és az azon túl lapuló valóságot.

Jó, tudom, hogy erőltetett, de akkor is, basszus:

Nem követtem figyelemmel az idei felvételi pontok alakulását, már a szombathelyi főiskolán egyetemen sem. Személyes tapasztalataim alapján nagyjából sejtem, hogy merre tart az intézmény, olyan sokat nem érdemes ragozni ezt.

A legújabb Safóban pótfelvételit hirdet a Savaria Egyetemi Központ. A negyedoldalas keretes reklámban szép vastagon szedve ez áll: „Segítünk kitölteni a jelentkezési lapot!”

Vajon kiket várhatnak?

Tegnap kifutottam a szombathelyi Parkerdőbe, előtte azonban még több más helyre, így amikor először ment el mellettem a járgány, még nem voltam teljesen tudatában, mit is látok, csak az volt fura, hogy piros a felirat. Mikor másodszor ment el mellettem, akkor jöttem rá, hogy a Polizei nem annyira magyaros szó, meg a rendszám is iszonyúan osztrák.

Az autó láthatóan tett egy körutat a Parkerdőbe, majd lassan visszament a város felé. Tisztára mintha járőrözne.

Fogalmam sincs, hogyan van ez jogilag lerendezve, de mivel EU van, nincsenek határok, gondolom mindenki oda megy, ahova akar.

De azért fura volt, mint ahogy fura lenne, ha a magyar rendőrautót látnék járőrözni mondjuk Bécsújhelyen.

A magyar Music TV (MTV) újragondolta a magyar televíziózás hőskorának kultikus alakját, a Tévémacit.

Aki eddig nem volt biztos benne, hogy merre fel tendál a kulturális és szellemi színvonal, mekkora hatásfokon ég a pénz szeretete, hogyan is kell elképzelni Európát 10-20 év múlva, az most pillanatok alatt képbe kerül. A klip nyilván provokálni kíván, ebből a szempontból valamennyire nyilván révbe is ér. Másrészt viszont jó jel, hogy annyira kreatív, mint egy jól fésült EU-direktíva.

Ha nyár van, 35 fok, a belváros utcáin tolja vissza a hőt az aszfalt, egészen meg tudom érteni a görögöket, akik, ahelyett hogy gazdaságot építenének, pénzt gyűjtenének és profitot számolnának, inkább leülnek a tornácra, hörpölik a hűvös bort, mellette lassú pillantásokkal szemlélik a körülöttük levő világot. Csak úgy önmaga kedvéért.

Mert a nyári, lassú nézegetés meghozza a gyümölcsét. Ilyenkor az ember például észreveszi, hogy a Kossuth utca végében, a városházánál, ahol hosszú évek óta naponta többször is elrobog, emléktábla áll Kossuth Lajosnak.

Nyáron van idő és kedv megállni, elolvasni a hosszú feliratot, hogy vajon Kossuthnak mi köze volt Szombathelyhez. A táblából az derül ki, hogy valószínűleg semmi. Nem egy tragédia. A tábla elfér, Kossuth Lajost, ezt a bajkeverő, könnyen beazonosítható alakot meg szeretjük. Hiteles figura volt, kevés ilyen van a magyar történelemben, a jelenről meg nem is beszélve.

És ha már jelen, nyár és hőség, van idő eltűnődni azon a totál értelmetlen, minden racionalitást és történelmiséget mellőző kérdésen is, hogy mit csinálna most Kossuth Lajos.

Képes lenne-e megmozgatni ezt a masszát? Meghallgatná-e egyáltalán valaki? Vagy egyszerűen csak legyintene és kihúzna Amerikába vagy a strandra?

Üljünk ki a tornácra és tűnődjünk el rajta. Annyira haszontalan tevékenység és annyira ellentmond az elvárásoknak, hogy akár meg is tehetjük.