Ha nagy leszek, virágzsûri leszek
Nem tudom miért, de bizonyos időközönként szeretem újraszervezni a munkáimat és munkahelyeimet, aminek egyik mellékhatása, hogy az embernek egy idő után rálátása van az élet egymásról fényévnyire levő területeire, másik pedig az, hogy a város lassan nem áll másból, mint egykori kollegákból.
De most azt hiszem, vége az útkeresésnek, tegnap este rájöttem arra, mi szeretnék valójában és véglegesen lenni: virágzsűri.
Járni Európa városait, azok közül is a pofásabbakat, hagyni, hogy busszal körbevigyenek, szépeket mondjanak, hízelegjenek, megsimogassák a buksimat, drága szállodában helyezzenek el, ahol kapok reggelit, ebédet, vacsorát, ha éppen nem vagyok valami fogadáson.
A munkám az, hogy nézegetem a virágokat, a fákat, füveket, ha kedvem van, tájékozódom, ha nem, az sem nagy baj. Aztán pontozok, mégiscsak könnyebb, mint vagont rakodni, műteni, irodában vagy a földeken görnyedni.
Ha sok pontot adok, népszerű vagyok, ha keveset, akkor sem veszik a fejemet, végül is nem vérre megy ez, csak virágokra, azokat meg mindenki szereti, különösen a jó emberek, én meg szeretek jó emberek között lenni. Virágzsűri szeretnék lenni.