Hónap szerinti archívum: július 2009


Osztrák rendõrautó a Parkerdõben 4

Tegnap kifutottam a szombathelyi Parkerdőbe, előtte azonban még több más helyre, így amikor először ment el mellettem a járgány, még nem voltam teljesen tudatában, mit is látok, csak az volt fura, hogy piros a felirat. Mikor másodszor ment el mellettem, akkor jöttem rá, hogy a Polizei nem annyira magyaros szó, meg a rendszám is iszonyúan osztrák.

Az autó láthatóan tett egy körutat a Parkerdőbe, majd lassan visszament a város felé. Tisztára mintha járőrözne.

Fogalmam sincs, hogyan van ez jogilag lerendezve, de mivel EU van, nincsenek határok, gondolom mindenki oda megy, ahova akar.

De azért fura volt, mint ahogy fura lenne, ha a magyar rendőrautót látnék járőrözni mondjuk Bécsújhelyen.


Régebbi kazettákat hallgatok

Egy hete kissé tágasabb a lakás a szokásosnál, egy hete sokkal többet vagyok egyedül a nappaliban, mint szokásos.

Az ideiglenes helyzetet például arra használom ki, hogy visszahallgatom a régiebbi kazettáimat, főként olyanokat, amelyeket nem kimondottan alkalmasak otthoni, közösségi hallgatásra.

Leginkább a 10-15 évvel ezelőtti lemezek szólnak, azok közül is a jungle és drum ’n” bass dolgok, de megy triphop, indie, meg még sok minden.

És így utólag is vállon veregetem magam, nem vitás, hogy abban az időszakban is elég jól be tudtam tájolni, hogy mit érdemes hallgatni és mit nem. Szinte egyetlen kazetta sincs, amit ne tudnék most is örömmel és élvezettel ki- és berakosgatni a magnóba.

Itt van például LTJ Bukem, aki úgy utólag is pont olyan jó, mint amikor derékba kapta annak a korszaknak a szellemét, amely – azt hiszem – az utolsó jelentős fordulatot hozta a zenébe.

Nem kötelező szeretni, de nekem még most is nagyon, nagyon …


Provokál a modern Tévémaci

A magyar Music TV (MTV) újragondolta a magyar televíziózás hőskorának kultikus alakját, a Tévémacit.

Aki eddig nem volt biztos benne, hogy merre fel tendál a kulturális és szellemi színvonal, mekkora hatásfokon ég a pénz szeretete, hogyan is kell elképzelni Európát 10-20 év múlva, az most pillanatok alatt képbe kerül. A klip nyilván provokálni kíván, ebből a szempontból valamennyire nyilván révbe is ér. Másrészt viszont jó jel, hogy annyira kreatív, mint egy jól fésült EU-direktíva.


Kossuth Lajos mit üzenne?

Ha nyár van, 35 fok, a belváros utcáin tolja vissza a hőt az aszfalt, egészen meg tudom érteni a görögöket, akik, ahelyett hogy gazdaságot építenének, pénzt gyűjtenének és profitot számolnának, inkább leülnek a tornácra, hörpölik a hűvös bort, mellette lassú pillantásokkal szemlélik a körülöttük levő világot. Csak úgy önmaga kedvéért.

Mert a nyári, lassú nézegetés meghozza a gyümölcsét. Ilyenkor az ember például észreveszi, hogy a Kossuth utca végében, a városházánál, ahol hosszú évek óta naponta többször is elrobog, emléktábla áll Kossuth Lajosnak.

Nyáron van idő és kedv megállni, elolvasni a hosszú feliratot, hogy vajon Kossuthnak mi köze volt Szombathelyhez. A táblából az derül ki, hogy valószínűleg semmi. Nem egy tragédia. A tábla elfér, Kossuth Lajost, ezt a bajkeverő, könnyen beazonosítható alakot meg szeretjük. Hiteles figura volt, kevés ilyen van a magyar történelemben, a jelenről meg nem is beszélve.

És ha már jelen, nyár és hőség, van idő eltűnődni azon a totál értelmetlen, minden racionalitást és történelmiséget mellőző kérdésen is, hogy mit csinálna most Kossuth Lajos.

Képes lenne-e megmozgatni ezt a masszát? Meghallgatná-e egyáltalán valaki? Vagy egyszerűen csak legyintene és kihúzna Amerikába vagy a strandra?

Üljünk ki a tornácra és tűnődjünk el rajta. Annyira haszontalan tevékenység és annyira ellentmond az elvárásoknak, hogy akár meg is tehetjük.


Higiéniai nemzeti útmutató 4

Először azt hittem, valami vicc, de kiderült hogy nem:

——

“Higiéniai okokra hivatkozva egy 2010-től hatályos rendeletmódosítás megszüntetné a hagyományos disznóvágást – írja a hétfői Magyar Hírlap

A falusi vendégasztal-szolgáltatókat lehetetlenítené el a kormány által 2010-től tervezett higiéniai nemzeti útmutató rendelet, amely a hagyományos disznóvágást gyakorlatilag eltörölné. Ha például a házigazda leöli disznaját, annak húsából nem készíthet pörköltet a vendégeinek. Erre kizárólag akkor lenne lehetősége, ha saját vágóhidat létesít, vagy a disznót elviszi a legközelebbi üzembe. Innen.”


Csak színes hőlégballonok

Semmi különös, csak egy rakás színes hőlégballon valahol Franciaországben. Az is lehet, hogy a világ legnagyobb ilyen jellegű találkozója zajlott ott, de ha nem az volt, az sem fontos. Amikor ilyen képeket nézek, égészen belelkesülök, és ha nem lenni ciki, mindenféle rajongással teli közhelyeket írnék le az életről, világról, világbékéről.

Így nem írok, de szerintem nézzétek meg a képeket nagyban is. Jót tesz.


Jacko és az õ orra 6

Amikor meghalt a Michael Jackson, nem mondhatom, hogy különösen érdekelt, mint ahogy korábban a zenéjével sem tudtam mit kezdeni.

Ember volt, meghalt, van ez így – gondoltam.

Ám ahogy az idő halad, egyre riasztóbb és meghökkentőbb részletek látnak nagyvilágot, egy kicsit betekintést engedve abba a világba, amelyet a pénz, a hatalom, a PR-gépezet átláthatatlan fala vesz körül, melynek csak külső oldalát ismerhetjük, amit olyanra festenek, amilyenre akarják, olyan életképeket vetítenek rá, amilyet mi vagy ők látni szeretnének.

De azért érdekes dolgok lehetnek a fal mögött.

Olvasom például az egyik szemtanú vallomását, aki állítja, hogy a halottasházban fekvő Michael Jacksonnak nem volt orra, ahol lennie kellett volna, ott csak egy kis nyílás volt.

Azaz Jacko műorrot hordott. Szerinte.

Meg mások szerint is. Például ezt mondja az énekes egykori gondnoka is, aki megerősítette a műorros verziót.

Michael Jackson orra a feltételezések szerint a folyamatos plasztikai beavatkozások nyomán tűnt el, amelyekre meg azért volt szükség, mert az énekes nem akart apjára hasonlítani.

Egy ragasztóval rögzíthető műorr ezt az apagondot simán megoldotta.

Érdekesen jár az emberek agya ott a fal túloldalán.

Innen.