Egy pillanatig persze arcomba hajol a kísértés, szemében ott az ígéret, érzem a bódító illatot, de az olcsó smink, a lenőtt haj, a taszító környezet egyértelmű figyelmeztetés arra, hogy ez nem az én esetem.

A nyers, primer ösztönök reagálása a vér és a tragédia látványára mindig kiszámítható az utcán, most is ez történik, de én az izgalom helyett inkább szomorúságot érzek, meg tompa együttérzést a hozzátartozókkal, akiknek elég gondja lesz anélkül is, hogy valaki megírná, lefotózná, ilyesmi.

Számos fontosabb dolog van, mint a kattintás. Most például elmegyek lecserélni a szódásballont.