képzőművészet


Bizottság zenekar

Privát Rocktörténeteim: Bizottság (magyar dal napja)

Mostanában megvan az a luxus az életemben, hogy írás közben gyakorlatilag nincs jelen az időfaktor, azaz egy-egy bogbejegyzésen addig tökölhetek, ameddig akarok, nem nyomaszt semmiféle határidő. Nem azt mondom, hogy ettől egy csipetnyit is jobbak lesznek, csak azt, hogy nem bánom, ha lassan készülnek el. Itt van például ez a […]


Párhuzamos világok

Bármilyen meglepő, a számtalan, isten tudja hány tucat milliárdból fenntartott közszolgálati csatorna között olyan is van, ami filmeket ad. A Duna tévében még dolgoznak olyanok, akinek van némi ízlése, és a büdzséből alkalmanként kiszorítanak egy-két korábban készült alkotást. Merész húzás, ugyanis ezeknek az ára akár a több száz dollárt is […]


Esti részletekbe menés

  Talán az életkor az oka. Talán a mennyiség gazdasági, politikai és kulturális trónra emelése és istenként való imádása. Vagy csak a média gyorséttermének számító híroldalnak szükséges némi esti magánellensúly. Az sem biztos, hogy túlzott következtetéseket kell belőle levonni. Mindenesetre azt vettem észre, hogy az utóbbi hetekben, amikor leszáll az […]


Az emlékmű

Olvasom, hogy az éj leple alatt, komoly rendőrségi segédlet mellett, a kormány vagy ki a helyére, azaz a budapesti Szabadság térre szállította a német megszállás áldozatainak emlékművét, hogy ott holnap majd jó felavathassa. A „baloldali” sajtóközlemény-pártok kézzel-lábbal tiltakoznak, történelem-hamisításról sikoltoznak, hogy ha majd ők hatalmon lesznek (haha), jól eltávolítják azt. […]


Továbbfejlesztett kompozíció a mosdóban

Úgy tűnik Szombathely nemcsak a rendhagyó közélet, de rendhagyó backdoor üzenetek városa is. Tegnapelőtt arról számoltam be nektek, hogy egy furcsa, már-már művészi értékkel bíró kompozíció született egy belvárosi irodatömb egyik mosdójában. Nos, a kompozíció azóta tovább fejlődött, és a fejlődés iránya meglehetősen bizarr. A mai nap ugyanis ez a […]


A Velencei Biennále és a + 2 év

Négy évvel ezelőtt nagyon bíztam benne, hogy két év múlva ott leszek a Velencei Biennálén. Magam sem tudom, hogy miért, de valamiért mindig szerettem volna eljutni oda. Aztán két év múlna nem a biennále képzőművészeti felhozatala hasított belém, hanem a sebészkés. Nem baj, gondoltam, majd két év múlva. Két év […]


Botticelli-láz

Azt talán belátjátok, hogy szebb az élet, ha az ember tud lelkesedni valamiért. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy folyamatosan tudok.

A korábbi Shakespeare-lázat pár napja felváltotta Botticelli-láz.

Persze, eddig is tudtam, hogy nagy és híres festő, korai reneszánsz, Firenze, quttrocento, ilyesmi, de hogy ezek a festmények ennyire nekem valók, ez csak most derült ki. És most örülök nekik, mint erdő a tavasznak, hogy kissé erőltetetten stílszerű legyek.

Az első képen „Pallasz Athéné megszelídíti a kentaurt”:

A másodikon „Vénusz és Mars”:

Szépség, szellem, tudás, reneszánsz, tessék velem lelkesedni.

Boticelli