Olvasom, hogy az éj leple alatt, komoly rendőrségi segédlet mellett, a kormány vagy ki a helyére, azaz a budapesti Szabadság térre szállította a német megszállás áldozatainak emlékművét, hogy ott holnap majd jó felavathassa.

A „baloldali” sajtóközlemény-pártok kézzel-lábbal tiltakoznak, történelem-hamisításról sikoltoznak, hogy ha majd ők hatalmon lesznek (haha), jól eltávolítják azt.

Jó.

Akkor most nagyjából pont ott tartunk, mint a rendszerváltás éveiben, amikor a sorozatos gyárbezárások, GDP-zuhanás, privatizációnak nevezett gigakorrupció és a tragikus munkanélküli adatok közepette is az volt a legfontosabb, hogy minek nevezzék át az utcákat.

Szeretjük a szimbólumokat, nem kell rajtuk gondolkodni.

Azt hiszem, én minden szobrot, emlékművet megtartanék.

Nem azért, mert egyetértek velük, hanem mert minden szobor és minden emlékmű az adott politikai rendszer emlékműve.

Ha jó a rendszer, akkor követendő, ha rossz, akkor intő példaként emlékezzünk rá.

Én most először, ezen a mai MTI-fotón néztem meg ezt az emlékművet.

Hát bizony, a helyében hagynám ezt is.

Ez az erőltetett, közönséges, tömény giccs ugyanis kiváló mementó lesz.

Részben a Fidesz-éra történelem- és politika-felfogásáról, de még inkább a művészethez, a finomabb szellem dolgokhoz való érzék teljes hiányáról.