Párhuzamos világok


Bármilyen meglepő, a számtalan, isten tudja hány tucat milliárdból fenntartott közszolgálati csatorna között olyan is van, ami filmeket ad.

A Duna tévében még dolgoznak olyanok, akinek van némi ízlése, és a büdzséből alkalmanként kiszorítanak egy-két korábban készült alkotást. Merész húzás, ugyanis ezeknek az ára akár a több száz dollárt is meghaladja, így ennyivel kevesebb megy a központi ideologikus ostobaságokra, kormánypropagandára és a haveroknak.

Tegnap este például az 1995-ös „Ments meg, Uram!” című angol-amerikai filmet adták, melynek a második felébe sikerült is bekapcsolódnom.

A történet egy halálsoron a kivégzésére vágyó gyilkos és egy lelki tanácsadását elvállaló apáca körül forog.

Érdekes szituáció, akció helyett dráma, kiváló színészi munka, kiváló rendezés. És a lelkizést még reklámblokk sem szakítja félve.

Csakhogy miközben nézem, nem tudom nem összehasonlítani a történetet a könyvélményeimmel.

Például itt van felettem a polcon, majdnem karnyújtásnyira Norman Mailernek A hóhér Dala című 1500 oldalas dokumentumregénye, de Dreiser hasonlóan vaskos, itt, a blogomon is taglalt Amerikai tragédiája hasonló témakörben mozog.

És sajnos ezek a regények úgy viszonyulnak a filmek közül tisztességesnek mondható „Ments meg, Uram!”-hoz, mint a mondjuk a Jim Morrison Miley Cyrus-hoz (hogy akkor most már maradjunk az amerikai példáknál).

Pusztán emiatt azonban nem említettem volna meg ezt a filmet.

Érdekesebb talán az az eretnek kérdésfelvetés, hogy van-e valamiféle hiarerchia a művészeti ágak között.

Egy átlagos jó film van-e olyan, mint egy átlagos regény, vagy még inkább, lehet-e olyan filmet készíteni, ami nyomába ér a legjobb regényeknek. Nagyon halkan vallom be magamnak is, de attól tartok, hogy nem.

Bármennyire – nagyon – is húsomba vág Tarkovszkij Stalekere vagy A cigányok ideje Kusturicától (két kedvenc filmem), több tucat regényt tudnék kapásból mondani, melyek magasabb művészi síkon művészi mozognak. (Ez az utolsó tagmondat erősen emlékeztet a nyolcvanas évek értelmiségi kocsmázásainak színvonalára, de egy szűk körnek szánt éjszakai blogbejegyzésben bocsássátok meg. Ahogy a folytatást is.)

Nekem a műalkotás azt jelenti, hogy lebontja a körülöttem levő anyagi világ határait, egy alternatív valóságba visz el, aminek jellemzője, hogy nem valóság, de mivel létrehozták, mégiscsak létezik. Nem baj, ha nem értitek, én sem nagyon, de szerintem néhányan közületek tudjátok, hova akarok kilyukadni. (Tudjátok, nyolcvanas évek, kevert stb.)

Szóval van ez a párhozamos dolog, ahova egy film is képes elvinni, de közben érzem a popkorn ízét a számban.

A tánc ebből a szempontból nem játszik. Csak hókuszpókusz.

Egy festmény, szobor vagy fotó alaposan betalálhat, felrepíthet nagyon gyorsan nagyon magasra, de hatásuk viszonylag rövid, hamar visszacsusszanunk a sárgolyónkra.

A zene komolyabb ügy, egy-két órára is begombázhatunk tőle gomba nélkül, de a párhuzamos valóságok királya a klasszikus történetmesélés. Csak gondoljatok vissza, gyerekkorotokban milyen meseélményeitek voltak.

Most azt gondolom, érett felnőttkorban a legjobbak a nagyregények, melyek akár hetekig is kitartanak. Ha jó az aktuális könyvem, napközben „kísértenek” a szereplői, az interneten vagy a világatlaszban utánanézek a helyszíneknek, elolvasom, mit gondolnak róla mások. És az utolsó oldal után űr marad bennem, mintha kiszakítottak volna egy a belakott világból, és most ott állok a rideg valóságban. Ilyenkor gyorsan keresek magamnak egy újabb belakható, párhuzamos univerzumot.

És olvassatok mindennap!


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés