Angolóra: Hunter S. Thompson
„In a closed society where everybody’s guilty, the only crime is getting caught. In a world of thieves, the only final sin is stupidity.” Hunter S. Thompson: Fear and Loathing in Las Vegas
Irodalom
Sárguló könyvlapok
Agyam rejtett zugaiban van egy olyan állandóan jelenlevő kóbor gondolat, mely azt súgja, hogy ami régebbi, az biztosabb, stabilabb és tartósabb. Valószínűleg ez az oka annak a kellemetlen érzésnek, ami az utóbbi hetekben többször is hatalmába kerített. Semmi tragikus, de nyugtalanító. Arról van szó, hogy egyre több könyvem papírlapjai sárgulnak. […]
Hidak és Visegrádok
Egészen biztos, hogy vér szerinti magyarok is vannak az őseim között, csak éppen nem tudok róluk. A német, osztrák, lengyel, szerb és horvát felmenők majdnem biztosnak látszanak, ami megnyugtatóan kevert génbanknak tűnik, ugyanakkor nem könnyíti meg az identitást, és hát a nacionalista szólamokkal való zavartalan azonosulás sem megy túl könnyedén. […]
Massive Attack a színházban
A múltkor azt próbáltam kínlódva bizonygatni, hogy mégiscsak jó, hogy van politika a színházban. Nos, ma este megnéztem „Az arab éjszaka” című darabot, és azt a következtetést vontam le, hogy a színházi politikánál már csak az jobb, ha még sincs politika a színházban. Hanem helyette van mondjuk Massive Attack és […]
Politika a színházban
Persze más dolgokról és másként írtam volna a Weöres Sándor Színház új Örkény-darabja kapcsán, mint Dóri, de a 7/10-es osztályzattal összességében egyetértek. Tisztes iparosmunka a Tóték, de semmi több. Kiemelendő azonban az előadás utolsó 15 másodperce. Míg a darab közben korabeli, második világháborús fekete-fehér filmhíradó-részletek bukkannak fel, kivetítve a színpad […]
Ennek a bekezdésnek azért többször nekiugrottam
Én mondom, esténként remek kikapcsolódás a karfás fotelben irodalomról olvasni. Itt van például ez a pihentető bekezdés, amibe tegnap úgy éjfél körül futottam bele. “A mítosz tematikus szerkezet, meghatározott rendszerű, sarkított motívumok szövevénye, a játékvers ritmikus alapú zenei építmény. Döntő mozzanata nem a külső ritmikai kör, mert az a legkülönfélébb […]
A tartalom és a forma izgalma
Nem olyan régen beszámoltam arról, hogy két új könyvet kezdtem el olvasni. Most új fejlemények vannak, melyek hordoznak talán egy hangyányi tanulságot. Emlékeztetőül: a James Bowen „The Street Cat Named Bob” című könyve az angol könyvpiac egyik nagy slágere. Egy kábítószeres londoni utcazenész és egy kóbor kandúr egymásra találásának a […]
Londoni macska és Elefántcsontpart éjszakára
Általában esténként két könyvet olvasok párhuzamosan a kislámpám fényénél. Ha nagyon fáradt vagyok – ez gyakran előfordul napi 10-12 órai munka után – akkor már egy oldal után beájulok, de néha, sajnos egyre néhább, hajnalig bírom. Most egyszerre kezdtem el két könyvet, és mindkettő távol van az irodalmi fősodortól. London […]
Weöres Sándor az eredetiségről
Nem az első, és remélhetően nem is az utolsó alkalom, hogy miután rájövök arra, hogy elsiklottam valami fontos felett, nagy elánnal igyekszem pótolni a lemaradást. Szóval kicsit bent ragadtam ebben a Weöres Sándor-dologban. És minél mélyebb vizekre evezek, annál kevésbé tűnik túlzásnak, hogy – tényleg nem tudok jobb szót – […]
Weöres Sándor: Nagyfejűek
Igyekszem némileg csökkenteni Weöres Sándor körüli hatalmas fehér foltjaimnak méretét. És élvezetet lelek a pótlásban. Ma este például ebbe a versbe ütköztem. Kiteszem, mert nem korlátozza intimitás. Sőt. Weöres Sándor: Nagyfejűek Csak játszani tudnak, fontosdit lényegesdit. Alig koptak ki az álmodásból és álommá aszott a valóság ápolt kezeik között. Az […]