Általában esténként két könyvet olvasok párhuzamosan a kislámpám fényénél. Ha nagyon fáradt vagyok – ez gyakran előfordul napi 10-12 órai munka után – akkor már egy oldal után beájulok, de néha, sajnos egyre néhább, hajnalig bírom.

Most egyszerre kezdtem el két könyvet, és mindkettő távol van az irodalmi fősodortól.

London

A híressé lett szerző és híressé lett macskája

James Bowen „The Street Cat Named Bob” című regénye egy londoni drogos utcazenész (a szerző) és egy kóbor macska egymásra találását mutatja. Angliában – és más országokban is – nagy siker. Kb. ötödénél tartok, az már látszik, hogy a könyv nem a kifinomult írói technikájával hódította meg az olvasókat. Egyelőre szikár, dokumentarista sztori, s bízom benne, hogy nem lesz könnyes a vége sem. Az most úgy nem hiányozna. Tetszik az is, hogy a történet olyan környékeken játszódik, melyek felé én is bolyongtam, így olykor egész jól be tudom azonosítani mondjuk a metrómegállót vagy a gyalogátkelőt. (A borítót akartam belinkelni nektek, de ezt érdekesebbet találtam.) A könyvnek – a szerzőnek és macskájának – van egy Facebook-csoportja. Több mint 88 ezer rajongójuk van.

Afrika

A másik könyv más okok miatt rendhagyó. Alberto Moravia Levelek a Szaharából című könyvét 100 forintért vettem egy könyvtári kiárusításon. Itthon kicsit bántam akkor, mondván, jó, jó, de mikor fogom elolvasni. És most tessék, elővettem, mert kíváncsi vagyok, hogy egy kiváló író (A római lány egyik nagy olvasmányélményem) tud-e olyan útikönyvet írni, amely évtizedek múlva is érdekes olvasmány. Egyelőre Moravia sikerrel vette az akadályokat. Az érdekes, hogy Moravia nem kerülgeti a politikai, szociológiai és egyén összefüggéseket, de amit leszűr ezekből, az szerencsére elég időtlen. Abba is hagyom azt a posztot, mert vár a kislámpa és a hetvenes évek végének Elefántcsontpartja.