Politika a színházban



Persze más dolgokról és másként írtam volna a Weöres Sándor Színház új Örkény-darabja kapcsán, mint Dóri, de a 7/10-es osztályzattal összességében egyetértek.

Tisztes iparosmunka a Tóték, de semmi több.

Kiemelendő azonban az előadás utolsó 15 másodperce.

Míg a darab közben korabeli, második világháborús fekete-fehér filmhíradó-részletek bukkannak fel, kivetítve a színpad közepén álló budiajtóra, addig az utolsó, záró híradórészlet színes és napjaink kincstári (m1) híradójából érkezik.

A két rövidhír egyike a szentgotthárdi Opel-gyár fejlesztéséről (a színház főszponzora), a másik a kiemelt sporttámogatásokról szól.

Mindkettőben Orbán Viktor a főszereplő.

Akinek az előadás közben nem jutott volna eszébe a Tótékat a mai viszonyokra adaptálnia, annak a végén turbó módon alaposan besegítettek. Így kapott aktuálpolitikai üzenetet – egyértelmű kicsengéssel – a darab.

A kérdés az, szerencsés-e, ha egy színház politizál?

Válasz: Miért is ne?

A színház történelmileg is a közélet terepe volt, és nem áll neki rosszul ez a szerep. Az előadásoknak ott és akkor kell hatniuk, és – ellentétben mondjuk az irodalommal vagy a zenével – nem igazán kell kiállniuk az idők próbáját.

Másrészt talán ideje lenne, ha a pártpolitika által a zászlók alá terelt vagy sötét árnyékba szorított magyar értelmiségnek (legyen az humán vagy műszaki) sikerülne ismét hallatnia a saját hangját.

Azt látjuk, hova vezették az országot a hivatásos politikusok, így abból csak jó származhat, ha végre értelmes, önállóan gondolkodó emberek hangja is hallatszana. Hogy milyen irányból jönnek ezek a hangok, az már majdnem mindegy.

Szóval ezt gondoltam magamban az előadás után, léptem kopogott a hideg, kihalt szombathelyi utcákon.

Egy nagyobb csoport részeg tinédzserrel találkoztam ugyan, de őket láthatóan egészen más dolgok  foglalkoztatták.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés