Két korrekt sört találtunk.
Egyre nagyobb fejtörést okoz, hogy milyen söröket eresszünk össze sorozatunkban.
A Dreher és a Gösser esetében az volt a gondunk, hogy túlságosan is egy kategóriába estek, míg a Borsodi és a Pilsner Urquel meg éppen hogy nagyon nem.
Igaz, a Szalon és a Carlsberg párbaja szolgált tanulságokkal.
Az ötödik körben egy újabb cseh sört, a Staroprament vettünk le a polcról, ellenfélnek pedig a dán Tuborgot állítottuk csatasorba.
A 5%-os Staropramenre (224 forint) a Pilsner sikere után lettünk kíváncsiak, a 4,6%-os Tuborg (219 forint) pedig egy ismerősen csengő név, ugyanakkor keveset hallani róla, kevés helyen szolgálják fel. Árát tekintve mindkettő a kommersz sörök középmezőnyében helyezkedik el.
Összetételét tekintve a Staropramen vizet, árpát, komlót, árpamalátát, komlókivonatot és malátaszirupot tartalmaz, míg a Tuborg vizet, komlót, kukoricadarát és árpamalátát. A cseh sört annak és rendje és módja szerint Prágában, míg a Tuborgot Horvátországban készítik.
Az előző tesztek során már rájöttünk, hogy sörök esetében a márka üzenete olykor fontosabb, mint maga a kiszerelés
Staropramen a kevésbé szép üveg, de azért komoly és ízléses, minden tekintetben vállalható, míg a Tuborg hozza a letisztult skandináv design szokásos profizmusát. Az utóbbi üvegen meglepetésre nem a hagyományos kupakot találunk, hanem egy olyan zárat, melyet szabadkézzel is el lehet távolítani. Nem minden esetben haszontalan megoldás.
A két sör színe a várt különbséget mutatja: a cseh jó pár árnyalattal sötétebb, illatát tekintve a ugyancsak a Staropramen a sokkal határozottabb.
A kóstolás előre haladtával az első kortyoknál még kisebb különbség fokozatosan növekszik, és kirajzolódik a két jellegzetes típus. Mindkettő tetszik, de mindkettő másért.
A Staropramen – a Pilsner nyomán megismert – erősebb, fanyarabb, keserűbb, ha úgy tetszik a férfiasabb ízvilágot hozza, igaz, tompábban, de azért karakán utóízzel. Ezzel szemben a Tuborg a lágy és selymes vonalat képviseli. Ha úgy vesszük, túlságosan is sima, ha úgy, akkor viszont nagyon itatja magát.
Ár/érték tekintetben mindkét sör igen jó választásnak bizonyul, és csak nagyon nehezen tudunk dönteni, hogy melyiket is hozzuk ki győztesnek. Egy kicsit olyan, mintha egy tüzesebb fekete vagy egy szende szőke nő közül kellene választani: ízlés kérdése a dolog.
De mivel az elején azt az íratlan szabályt hoztuk, hogy mondani kell valamit, a teszt győztesének a Staroprament jelöljük meg, főként a cseh sörök által fellobbant lelkesedésünk következményeként.
(Az írás eredetileg 2012 júniusában jelent meg.)
Ön szerint?
Szólj hozzá!