A mókushíd



Majdnem annyira értelmetlen, mint a mi stadionprogramunk.

Aki azt hiszi, hogy csak errefelé vannak badar beruházások, amelyeknek legfőbb eredménye, hogy valakiknek szépen gyarapodik a bankszámlája, az bizony téved.

Itt van például az új kedvencem, a 2012-ben épült holland mókushíd.

Mókushíd

A szerkezet az N44-es autópálya felett húzódik, és azért építették, hogy a szegény mókusok biztonságban át tudjanak kelni az úttesten.

Hogy megkérdezték-e minderről a mókusokat, azt nem tudom, mindenesetre az ostoba állatok nem nagyon élnek a lehetőséggel.

Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy – a biztonsági kamerák tanulsága szerint – 2014-ben három, 2015-ben két, azaz kettő mókus kelt át a szuperhídon. A korábbi években pedig egyetlen egy sem.

Mindez most derült ki, hogy az egyik kíváncsi helyi önkormányzati képviselő rákérdezett a számokra.

Mivel a híd 150 ezer euróba, azaz kb. 50 millió forintba került, ez annyi jelent, hogy egy-egy mókus átkelése eddig kb. 10 millió forintban van.

A holland mókushíd tehát nem sokkal értelmesebb, mint a mi stadionprogramunk, legfeljebb csak sokkal kevesebbe kerül.

Az is igaz, nálunk egy ilyen csinos mókushíd egészen biztos, hogy nem állna meg rongyos 50 millióból.

Ihlet: Indepenedent és Times



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés