Néhány hete egy esti beszélgetést néztem a tévében, két közgazdász azt elemezte, hogy hogyan is lesz tovább az Európai Unió.

Amikor a riporter rákérdezett a lehetséges forgatókönyvekre, mindkettő azt mondta, hogy két lehetséges út van.

1. Valamiféle európai egyesült államok jön létre.
2. Atomjaira, azaz nemzetállamokra esik szét a kóceráj.

A két közgazdász ehhez még csendesen hozzátette, hogy az első verzió valószínűségét erősen korlátozza, hogy a döntéshozók hazai pályán nem nagyon tudják és akarják eladni a lehetőséget.

Én innen a szombathelyi nappalimból végképp nem tudom, hogy hogyan is lehetne ebből jól kijönni, két dolog azonban nekem is eszembe jut.

1. Még a német Kohl kancellár mondta egykor, hogy Európa valójában háború és béke kérdése. Visszapillantva a kontinens történelmére, ebben a megállapításban lehet valami.

2. Christoph Ransmayr osztrák író Przemysl – Közép-európai etűd című novellájában a monarchia felbomlásának egyik mini története áll. Ebben az egyik szereplő így reagál arra az utópiára, hogy majd a városban a csúnya császárság helyett eljön a nemzetek nagy együttműködése és demokráciája. (Nem hiszem, hogy a magyarok jobban idegengyűlölők lennének, mint a szomszédok, de azért ezt kijegyzeteltem. )

“A közép-európai népek sem dinasztikus, sem demokratikus sok nemzetiségű államot nem akarnak – mondta a cseh orvos még a legutóbbi héten is, egy esős hétfő délelőtt ők egészen egyszerűen a maguk külön, autonóm, ostoba kis nemzetállamát akarják, a maguk csörömpölő iparát, korrupt parlamentjét és nevetséges kosztümbe bújtatott hadseregét. Nézzen csak körül, Liebermann úr, mit lát? Azt látja, hogy Közép-Európa – egy bestiárium: a csehek átkozzák a szlovákokat, a lengyeleket, a németeket; a lengyelek a litvánokat és az ukránokat; a szlovákok a magyarokat; a magyarok a románokat; a horvátok a szlovéneket, szerbeket és olaszokat; a szerbek az albánokat és montenegróiakat; a szlovénok az olaszokat és bosnyákokat; és így tovább, a németek pedig átkozzák az összes szlávot, és mindezek az ellenségeskedések természetesen fordítva is érvényesek, és a valamennyi érintett egyre újabb és egyre esztelenebb előítéletekkel ápolja őket. E híres-nevezetes népcsalád tagjaiban csak az a közös, hogy minden kedvező alkalommal nekiesnek a zsidóknak. De a pogromon kívül aztán nincs semmilyen más vállalkozás, amelyre közösen kapható volna a család.”