Nehéz nem belátni, hogy alapvetően slendriánok vagyunk.

Tessék összehasonlítani mondjuk egy-egy osztrák és magyar házat, udvart, pincét, gyárat, irodát, hivatalt, utat, rétet, iskolát, múzeumot, divatot és rock-koncertet, illetve még tízezer dolgot.

Ez a patópálos slendriánság, félrecsúszott nyakkendőség, majdmegbeszéljükholnap mentalitás nem teljesen elítélendő, olykor éppen a slendriánság tudja emberibbé oldani az embertelen dolgokat.

Nézzük meg, milyen borzasztó államalakulatokat hoztak létre azok a népek (németek, koreaiak stb.), akik görcsösen komolyan vesznek mindent.

Ehhez képest mennyivel kellemesebb hely volt Magyarország, ahol alaposan elslendriánkodtuk az úgynevezett szocializmust.

Most éppen a kapitalizmust slendriánkodjuk el. De ennek emberibbé tételéhez azt hiszem kevés lesz a szokásos mutatványunk.

A fotón egyik nagypapám egyik kedvenc borozója látható.

Gondolom, tudjátok, hogy merre van.

Mikor gyerek voltam, többször is megbeszéltem a papával a bejárat előtt, hogy ha felnövök, majd itt beszéljük meg az élet nagy dolgait.

Aztán mire felnőttem, nagypapám kilépett a földi világból.

Így soha nem léptem be ebbe a helyiségbe.

Pedig hát lenne mit megbeszélni.