Nem akarok ezen a szép péntek délutánon vészmadárkodni, de van egy olyan érzésem, hogy rossz irányban áll a hajó orra.

Mindenki abban hisz, amiben akar persze – ki abban, hogy Orbán Viktor diktatúrát épít, ki abban, hogy ez a nagy gazdasági szabadságharc ára -, de ha rám hallgattok (mondjuk, miért tennétek, de mindegy), akkor szigorúan abból induljatok ki, amit tapasztaltok.

A többi csak szó, amelyből nagyon sokat és sokfélét lehet előállítani, a saját vagy a megrendelő ízlése szerint.

Történetesen én például most azt tapasztalom, hogy a környezetemben levő kisvállalkozások kezdik bedobni a törölközőt.

Az már csak következtetés, hogy ennek nem lesz jó vége. Amikor a közalkalmazottak vesztik el állásukat, az sem nagy öröm, de amikor a kisvállalkozások húzzák le a rolót, na, az megint más tészta.

A sugalmazás szerint persze minden közép- és kisvállalkozó potenciális adócsaló, de ha közelebb hajolunk, akkor rájövünk, hogy gyakorlatilag ez az egyetlen csoport, amely nem tartja a markát az állam felé. Ők nem kapnak adókedvezményt, nem pályáznak, nem vettek részt a privatizációs bizniszben, nem kapnak állami és önkormányzati zsírt, szinte teljesen kimaradnak a közbeszerzésnek nevezett zsebtömésből.

Csak dolgoznak, igyekeznek megélni, ami egyre inkább csak azt jelenti, hogy próbálják befizetni a számlákat, melyeket egyre furcsább jogcímeken kapnak a kapzsi és tehetetlen államtól, mely sok mindent megígért nekik, hogy aztán mindennek az ellenkezője valósuljon meg.

A hatóságok sportszerű működése, ellenőrzési gyakorlata is megérne egy misét, de arról szóljon máskor a harang.

Ez a harang a kisvállalkozásoknak szól, illetve arról, hogy izgalmas lesz, ha ezek az emberek rázúdulnak az államra, nemcsak nem fizetnek majd be semmit, de beállnak a markukat tartók sorába.

Örömmel jelentem, én ma hozzájárultam a helyzet javításához.

Két szombathelyi kereskedelmi egységnél is hagytam pénzt, mindkettő helyi kisvállalkozás.

Az egyik belvárosi könyvesboltban – amely a könyvhét idejére kitelepült a Fő térre – megvettem a 2012-es Körképet (harminchét mai magyar író kisprózája), majd néhány száz méterrel odébb külsőt vettem a biciklimre, amit rövid gondolkodás után megtoldottam két újabb fékpofával (a hátsó kerék sikere után).

Az első helyen 2080, a másodikon 2250 forintot hagytam, jelentősen hozzájárulva a szombathelyi GDP-hez.

Komoly érvágás a családi költségvetésben, de megnyugtat a tudat, hogy megtettem, ami tőlem telik.

De félek, ez nem lesz elég.