Tegnap este véletlenül belecseppentem az m1-en egy Hofi Géza-előadásba, és ha már belecseppentem, végig is néztem a maradékot.

Zseniális volt a fickó, még akkor is, ha nagyjából azért sejtem, hogy akkor ilyeneket nem lehetett csak úgy spontán mondani.

De most nem is ezen akarok nyamnyogni, sokkal fontosabb, hogy sokkal félelmetesebb, hogy amit mondott, annak java ma is él, így az rajzolódik ki, hogy a mi bajunk nem (csak) az, hogy éppen ilyen-olyan rendszerek uralkodnak rajtunk. Az okok mélyebbről, magunkból jönnek, így átívelnek kormányokat, nemzedékeket, egész történelmet.

Ha tudunk nevetni rajta, azért az segít valamennyit.

Az ember azt hiszi, hogy aki aranyat vesz, annak minden olyan egyszerű. Pedig ott is adódnak jócskán hétköznapi gondok, megoldandó feladatok.

„Ha fizikai aranyat szeretnénk otthon tartani, legyünk nagyon elővigyázatosak! Egy egykilós, közel 10 millió forintos értékű aranytömb akkora, mint egy kisebb mobiltelefon. Ha óvatlanok vagyunk, a tolvaj, a rabló egy öltöny zsebében 5-6 kiló aranyat, vagyis 50-60 millió forintot is el tud vinni.” (Részlet a 2011/38-as Figyelőnek az arannyal mint befektetéssel foglalkozó összeállításából.)

Nem ritkán az az érzésem, hogy a környezetvédők hajlamosak túlreagálni a problémákat, egyszerűen azért, mert túlértékelik az embert és lebecsülik a természet alkalmazkodó-képességét.

Az ember ugyanis törpénél is törpébb ebben a világban, a természet akkor teszi zsebre, amikor akarja.

Egyik legszebb példa erre Csernobil, mely alaposan megrázta az emberiséget, de a természet láthatóan elintézte egy tudomásul vételes vállrándítással.

Kissé más dimenzió, de idekívánkozik tegnapi felfedezésem. Egy harkály beköltözött a szomszédos tűzfal hungarocell szigetelésébe.

A madár láthatóan jól érzi magát. Könnyen dolgozható anyag, kiváló hő- és hangszigeteléssel, köszöni szépen, dolgozik az ügyön.

Tanulság: ha valakit mindenáron félteni akarunk, ne a jegesmedvéket és fakopácsokat féltsük, hanem a gyengébbik fajt: magunkat.

Az alábbi táblázat a múlt heti Figyelőben jelent meg.

Két megjegyzés:

1. Csak Belgium előz be minket az EU-ban adóterhek ügyében. Ott azért talán látszik, hogy kapnak is valamit a pénzükért. Ausztriát, Svédországot, Németországot simán beelőzzük.
2. A táblázat még nem veszi figyelembe a tervezett jövő évi adóváltozásokat.

Péntek délután autóban ültem, amikor a rádióban hallottam, hogy 27% lesz az ÁFA, meg még egy kicsit megnyomják a cégautó adóját.

Azt hiszem, bő egy évvel a hivatalba lépése után ennél rosszabb üzenetet nem tudott volna küldeni a kormány a lakosságnak és a vállalkozóknak.

Ha nagyon nekiduráltam volna magam, vagy 30 féle tippet össze tudtam volna szedni, hogy hogyan lehetne pénzt spórolni vagy gazdaságot élénkíteni.

De hát én nem vagyok kormányközeli közgazdász, így inkább fújtam egyet, majd az útbaeső Marcaliban megkerestem azt a fagyizót, ahol gyermekkoromban oly gyakran megálltunk, és jó jelnek vettem, hogy meg is megtaláltam, éppen záróra előtt.

És hát szombaton és vasárnap sem foglalkoztam a 27 % problémájával, inkább paradicsomot szedtem a szülői ház kertjében, sétáltam ifjúságom utcáiban és odaültem a nagy családi ebedhez.

Elárulom, ott sem volt téma a 27%.

Ettől persze az üzenet egy szemernyit sem lett jobb.