Aki ismernek, tudják, hogy inkább atomerőműpárti vagyok, mint nem (más csak azért is, hogy az legyek), így aztán lelkesen beszélgettem a Fő téri busz házigazdájával.

Mivel hivatalos interjút nem tudott adni, magánemberként csevegtünk el az energetika rejtelmeiről, melyekről nem lenne sem érdemes, sem ildomos itt beszámolnom. (Meg kiderülne, hogy mennyire értek hozzá.)

A beszélgetés melléktermékeként kaptam néhány katalógust is, melyeket csak most volt időm és (atom) energiám kinyitni.

Tanulság: szép a paksiak lelkes hozzáállása a nukleáris megoldásokhoz, de olykor mintha kissé túllőnének a célon.

Szkennelek néhány csendéletet „A paksi atomerő építése közös ügyünk” prospektusból (a képaláírásokat megtartottam):

Ha 10 ügyintézői ablak van egy bank, közszolgáltató vagy multinacionális cég ügyfélterében, akkor ott háromnál az ügyfelekkel foglalkoznak, a maradék hétnél a monitor bámulása és az egérrel történő kattintás történik. Az egeret olykor óvatosan és sokatmondóan odébb görgetik.

Ha kevesebb vagy több az ügyintézői ablak, akkor az aktív és a passzív ablakok száma is arányosan növekszik vagy nő.

Mindezt az ügyfelek kis sorszámmal a kezükben fegyelmezetten tudomásuk veszik.

Hiába, az elektronikus ügyintézés forradalmasította a viszonyokat.

Annak a banánnak, amit az előbb nyeltem be, pont annyira volt enyhén túlérett íze, mint annak, melyet egyszer gyermekkoromban ettem karácsonytáján.