Nem gondoltam volna, hogy egyszer Becsben latom viszont gyermekkorom egyik kedvenc kozlekedesi eszkozet, a farmotoros Ikarust.

Meg kozepiskolas koromban is kozlekedtem vele olykor. Amikor nagy ho volt, elovettek a telep hatuljarol, ahol rozsdasodtak ezek. Egyedul a “faros” volt kepes atmenni ilyenkor a Mecseken.

Most nemcsak kivulrol nezegethettem meg, de fel is szahattam ra, le ulhettem az ulesekre.

Kulonos erzes.

Lathatoan az osztrakokat is megfota a hangulata.

A jargany magyar tulajdonban van.

„A következő 15-20 évben nem élhetünk úgy, ahogy eddig” – mondta néhány nappal ezelőtt Európával kapcsolatosan Orbán Viktor.

Kevesen figyeltek fel erre a mondatra, mert valahogy nem szeretünk erről beszélni. Úgy teszünk, mintha lennének nehézségek ugyan, de azok majd megoldódnak valahogy. Lesz mindenhol euró, beérnek a reformok és a lisszaboni stratégia, dúskálunk a jóban, nagyon környezetvédők leszünk, na és persze nem csinálunk mást, csak kommunikálunk. Az olyan trendi.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a magyar miniszterelnök halkan kimondta azt, ami még meglehetősen sok gondot fog nekünk okozni. Tudniillik hogy Európa – ha két lépéssel hátrébb lépünk, akkor látjuk – nagyon beteg.

Most még csak köhécsel, de ha nem csinálunk valami drámai beavatkozást, akkor mindenféle áttételes bajunk lesz.

És sajnos nem sok esély van, hogy lesz itt bármiféle gyógykúra. A beteg ugyanis nem figyel a betegségére, helyette jól érzi magát, piálni jár és bagózik. Élvezi az életet. Amíg lehet.

Gondoljatok csak bele.

A demográfiáról most nem kívánok sírdogálni, mert azon kívül is akad még sötét felhő rogyásig.

Például az, hogy az utóbbi két évtizedben felnőtt egy generáció, amely – nem saját hibájából, hanem mert vagy más példát látott, vagy mert nem engedték oda a gyalupadhoz- egyszerűen nem tanult meg valójában és igaziból dolgozni.

(Ezen a ponton akaratlanul is visszaemlékszem – minden különösebb nosztalgia nélkül – hogy tinikoromban hogyan pakoltam cementet platós IFÁ-ról.)

Szóval érdekes lesz, amikor – az elkövetkezendő 15-20 években – a fiataloknak újra fel kell majd húzniuk a melósruhát.

És ez csak egyetlen apróság. Nem is a legfontosabb.

Nem tudom, illik-e ilyen roppant személyes dolgokról beszélni, de egy blog talán elbír egy ilyen nagyfokú intimitást is.

Szóval itt a nagy pillanat, hogy bevalljam: vonzódom a gusztusosan dizájnolt céges levélpapírokhoz. Különösen ha az óravázlataimról van szó.

Talán megérti valaki a lelkem.

Délig viszonylag normálisan mentek a dolgok, eltekintve attól, hogy valamiért úgy gondoltam, ha nem biciklivel, hanem autóval megyek egy befagyott tó partjára, akkor ott majd nem kell sapka, kesztyű, sál és ilyesmi, hiába kell ott 1-2 órát ácsorogni a mínuszokban.

Volt már ilyen, és lesz ilyen még.

Délután viszont úgy éreztem, hogy összeesküdött ellenem az ég és Bill Gates. Nem részletezem azt a hosszú, néma és elkeseredett küzdelmet, melyet egyszerre folytattam a fekete ördögre hasonlító számítógépemmel és az idegeimmel.

Büszke vagyok arra, hogy nem csaptam szét a berendezést, ehelyett kinyitottam az ablakot és vettem néhány mély levegőt, közben igyekeztem arra koncentrálni, hogy micsoda teljesítmény és büszkeség az, hogy nem csapom szét a berendezést, helyette mélyeket lélegzem az ablaknál.

Aztán már nem volt más vissza, mint még egyszer megírni a cikket (kicsit zanzásított, gazdaságos formában), újravágni a videót, aztán bepótolni az elmaradt munkát (sokáig lélegeztem az ablaknál.)

Igazából borzasztó hatásfokkal dolgoztam, de összességében kellően elfáradtam ahhoz, hogy jóleső elégedettség legyen most bennem.

Megcselekedtem, amit megkövetelt a délután.

Ma szinte egész nap vezettem, így a Kossuthon kb. 20-szor hallgattam híreket, többek között azt, hogy a Nyírő Gyula Kórházban az egyik beteg megölt egy másikat.

Miután volt időm alaposan átgondolni a szituációt, meghallgatni a szakértőket, arra a következtetésre jutottam, hogy remek ötlet volt 2007-ben bezárni a Lipótmezőt, és szélnek ereszteni a betegeket és az orvosokat.

Most, hogy divatba jött a kontraintézkedések (és a kontratörvénykezések) divatja, megfontolandó lenne, ha a betegeket ismét összeszednék, és ideiglenes jelleggel áthelyeznék őket az akkori döntésben érintett pártházakban, illetve a döntéshozók szomszédságában.

Lehet, elgondolkodnának felelősségről. Ha nem, hát nem, de akkor is érdekes lenne.

A macska egyértelmű értékpreferenciákkal rendelkezik. Először kiverekszi magának az ételt, aztán ha jóllakott, simogatni kell. A többi mind ezután jön, a sor végén a magántulajdon áll. A sorrendet szereti betartani, és csak nagyon indokolt esetben tesz kivételt.

A macska a maga kategóriájában bölcs állat.

Azért bölcs, mert – ahogy a fotón is látszik – sokat olvas.

Ismét sikerült otthon, a nappaliban és a hálóban kibekkelni a szilvesztert. Egy pohár pezsgő (Törley) és egy pohár száraz fehér (Irsai Olivér) volt az esti fogyasztásom.

Jó jelnek tudom be, hogy tudok ragaszkodni a tervekhez.