A kitatlált és a valóságos történetekért egyaránt lelkesedő ember azt is nehezen dönti el, hogy a képek a szebbek-e vagy a valóság.

Na persze nem is biztos, hogy el kell dönteni.

Innen jut eszembe, hogy az első igazi tenger, amit megláttam, az a görög volt. Korábban azt hittem, hogy a tengerparti képeslapok hülye, giccses túlzások.

És amikor a sziklák tetejéről megláttam az alattam nyújtózó mélykék vizet, meg kellett állnom, annyira szemen és szíven ütő volt a látvány.

Az én látványom most csak néhány mellékszereplőt játszó fa a Gyöngyös partján, amint arra várnak, hogy végre visszaállítsák az órákat.

Nem tudom, hogy éppen hány fok van kint, de nem lehet túl sokkal nulla felett. Ezt onnan gondolom, hogy néhány perccel ezelőtt kivittem a szemetet, és bónuszban a kukafedő alá passzíroztam egy nyaláb levágott rózsatövet is.

Miközben kabát nélkül, nyári lábbeliben próbáltam lelapítani a kukából kiálló növénymaradványokat, újfent arra a következtetésre jutottam, hogy az emberiség egyik legnagyobb találmánya a fűtött otthon.

Gondoljatok bele, milyen lehetett egy nyirkos barlangban kibekkelni a telet.

A másik nagy találmány egyébként a villamosság, aminek folyományaként nem kell sötétedés után kukán ülni a lócán, és várni arra, hogy majd egyszer majd talán megint világos lesz.

Ha van enni-inni, meleg van a falak között és olvasni is lehet este, az már egész komoly alapot jelent egy elviselhető életre. Amit még egy szemétkivitel sem tud olyan könnyen megingatni.

Tóni: Illés Béla az jól tudott cselezni.
Györgyi: Tényleg?
Tóni: Ja.
Györgyi: Biztos, hogy Béla?
Edit: Biztos, hogy Illés?
Györgyi: Nem Gyula?
Tóni: Az az író volt.
Györgyi: Tóni, az Illyés!
Tóni: Tényleg.

Szó se róla, én is töltöttem már el jobban időmet, mint a csütörtök este, de azért mégiscsak ingyombingyom, ha egy közpénzből tuningolt, állítólagos városi újság (Safó) számára egy kétes minőségű médiaszemélyiséggel való PR-értékű beszélgetés tripla annyi terjedelmet ér (címlap + belső két oldal), mint a város alakuló közgyűlése.

Amikor tényleg számít a méret. Made in USA.

t.

Leinformáltam a reklámot, tényleg van ilyen. Itt a gyártó.

Egy 20 évvel ezelőtti szám. Természetesen semmi aktualitása nincs.

A sajtótotó-nagydíj gyanús mai felvételem azt szimbolizálja, hogy vannak az életben kissé fontos dolgok (például a városháza előtti színpad ácsolása az esti nagy bulira) és vannak közepesen fontos dolgok (például a frissen beszerzett, 700 forintos Palmatex gumiragasztó, amivel egy papucsot kell rendbe tennem, a maradékot pedig eltenni a pinceszekrénybe).

Igazán fontos dolgok is vannak a képen, például a napfény (amely oly szemgyönyörködtetően csillan át a mobiltelefon objektívján).

A sajtófotós győzelemmel jár valami jutalom? Mondjuk vattacukor.

A sok bú, baj, méreg, ajakbiggyesztés és belenyugvó vigyorgás mellett szerencsére vannak olyan szituációk, amikor azt gondolja az ember, hogy működik az ország, egy szelete legalábbis.

Ma az egyik városszéli bevásárlóközpontba kellett mennem, ahol a bejáratnál a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai álltak egyenruhában, és szórólapot osztogattak.

A szórólap röviden és érthetően arról tájékoztatott, hogy milyen felajánlásokat fogadnak szívesen az Ajka környéki katasztrófa áldozatainak megsegítésére (ásványvíz, konzerv, védőruha).

Ezek mind kaphatók a boltban.

Így nem volt más dolgom, mint betenni a nekik szánt dolgot a bevásárlókocsiba, majd kifelé leadni az ott álló, nyitott rakterű kamionnál.

Láthatóan nem én voltam az első, aki így tett.

Ilyen egyszerű ez, csak át kell gondolni.